Matalin Dóra





Rainer-Micsinyei Nóra: Csak elvétve jelennek meg magyar filmekben sikeres, független nők

"Az én generációm egyszerűen nem tud olyan egzisztenciát építeni a nulláról, mint a szüleink" – osztja meg velünk tapasztalatát Rainer-Micsinyei Nóra színésznő, akit legutóbb a Zámbó Jimmy életéről szóló sorozatban láthattunk, de emlékezetes alakítása a részben maga által írt A legjobb dolgokon bőgni kell című film főszerepe is. Portréinterjúnkban beszél az SZFE ügyéről, történész édesapjáról, és arról is, hogyan kezeli a dicséretet.





"Részegen elküldött dühös üzenet" – a mértékadó brit lapok is ízekre szedik memoárjáért Harry herceget

Médiaszerepléseivel és nemrég megjelent emlékiratával Harry, a családjával Kaliforniában letelepedett sussexi herceg felrúgta a régi egyezséget a sajtó és a királyi család között. Feleségével, két gyermekének anyjával, Meghan Markle-lal úgy határoztak, ők mondják el a történetüket, a saját szemszögükből, mert ha már így alakult, ne más csináljon belőle üzletet.







Vilmányi Benett: "Jó volt látni, mennyire hálás az ózdi közönség. Nyomorult, szép és közben dühítő élmény volt"

A Larryben egy hátrányos helyzetű borsodi fiatalt alakít Vilmányi Benett, aki a film ózdi vetítésén jött rá, mennyire fontos, hogy a film azokhoz is eljusson, akikről szól. A színész az 1 V 1 című zenés stand-upban a saját „benáculását” vitte színre. Két középiskolában is dolgozik drámatanárként, ami felemelő érzés számára. HVG-portré.


Spáh Dávid: Magyarország az a gyerek, akiről azt hitték, sokra viszi, aztán a legszürkébb osztálytársa is lekörözte

Negyvenéves, túlsúlyos, életközepi válsággal küzdő családapa a Még egyszer című regény főhőse, aki váratlanul lehetőséget kap arra, hogy újraírja az életét. A könyvben direkt politika nincs, de kemény kritikával illeti a rendszerváltás utáni világot az elsőkönyves Spáh Dávid, akit annak idején az egész ország ismert a Família Kft. című tévésorozatból.