Szél Dávid pszichológus: A mostani kamaszgeneráció lesz az első, amelyiknek nem lesz jobb

HVG: A könyve kilencéves kortól datálja a kamaszkort. Nem korai a 9-10 éveseket kamaszoknak tekinteni?

Szél Dávid: A kamaszkor kezdetét egyre korábbra tesszük, egy 11 éves gyereket már kiskamasznak mondunk. Az előtte lévő időszakot pedig prepubertás időszaknak hívjuk. A pubertás- és a kamaszkort sokan szinonimaként használják, holott nem ugyanazt jelentik. A pubertás kifejezetten a fiziológiai változásokkal kezdődik, a másodlagos nemi jellegek megjelenésével. A prepubertás időszakában ezek még nem, de érzelmiek már zajlanak. Egy skandináv kliensem mesélte, hogy náluk a kilencéves kort vízválasztónak tartják. Ilyenkor minőségi változás történik a korábbi időszakokhoz képest, sok olyan mintázat jelenik meg kicsiben, ami később nagyban is meg fog, ezért gondoltam innen számítani a kamaszkort.

HVG: A kamaszkor végéről azt írja, hogy mintha mostanában gyakoribb lenne a nehéz, elhúzódó leválás a szülőkről. Ennek egzisztenciális vagy lelki okai vannak?

Sz. D.: A kettő nem minden esetben választható szét. Olyan országokban, ahol a gyerekek gyakran távol tanulnak az otthonuktól, könnyebb az elszakadás, mint nálunk. Nehéz otthagyni a családot, amibe egzisztenciális, társadalmi, kulturális okok mellett az is belejátszik, hogy a szülők hamarabb robbannak le egészségileg, mint Nyugaton. A betegeskedő szülőket egy rosszul működő szociális és egészségügyi ellátórendszerben nehéz otthagyni.

HVG: Miért nem tárgyalja a pszichológiai tanácsadó szakirodalom a kamaszkort olyan bőséggel, mint a várandósságot, a szülést vagy az első néhány évet?