A középkori optimum éghajlat, vagyis helyenként a jelenkori felmelegedésnél is enyhébb klíma a VIII. század végétől tartott, amelynek a XIV. században beköszöntő háromszáz éves kis jégkorszak vetett véget. A tudósok számtalan elméletet dolgoztak ki, hol a napfolttevékenységet okolva a váratlan lehűlésért, hol az óceáni áramlatokat - olvasható az Utro című orosz hírportálon.

A legújabb elmélet az Utrechti Egyetem kutatóinak nevéhez fűződik. Dr. Thomas van Hoof kollégáival pollen- és levélmaradványokat tanulmányozott, amelyeket Hollandia délkeleti részén, tófenéki üledékéből nyert, majd a gabonafélék és a fák pollenjének mennyiségi elemzése alapján kiszámította, hogy mely korszakokra esett a mezőgazdasági termelés virágkora és mélypontja.

A kutatók számításai szerint a az 1200-as években indult fejlődésnek a mezőgazdaság, amely kiterjedt erdőirtással párosult. E folyamat eredményeként a légkörben  megszaporodott a széndioxid, amelyben napjainkban a globális felmelegedés okát látják, s a kontinensen enyhe éghajlat uralkodott.

Az 1347-es pestisjárványnak Európa lakosságának egyharmada esett áldozatul, csökkent a mezőgazdasággal foglalkozók száma és zsugorodott a művelt földek területe. A parlagon maradt területeket lassacskán visszahódította az erdő, a fák "elfogyasztották" a széndioxid jelentős részét. Ezzel a kontinensen kezdetét vette a "kis jégkorszak", amely háromszáz éven át tartott, míg az európai lakosság létszáma és mezőgazdasági termelése "vissza nem állt" az 1347 előtti szintre.