A Duisburg-Essen Egyetem tudósai által végzett kutatás 900 résztvevőjét három csoportba osztották. Az elsőt hagyományos gyógyszerekkel, a másodikat a kínai akupunktúra módszereivel, a harmadikat pedig „hamis” akupunktúrával kezelték. Ez utóbbi esetben is tűkkel szurkálták a betegek testét, de nem a meghatározott pontokon – olvasható a The Lancet című brit tudományos folyóiratban.
A hat héten át tartó vizsgálat eredménye még a kutatókat is meglepte: mindenkinél ugyanolyan mértékben csökkent a fejfájós napok száma. „Nagyon fontos, hogy bebizonyosodott: a migrént egy olyan terápiával is lehet kezelni, amelynek, ellentétben az agresszív fejfájás-csillapító gyógyszerekkel, nincs mellékhatása" – mondta a BBC-nek Nuria Lorite, a kínai orvostudomány szakértője.
A migrén – a legelterjedtebb fejfájás – a világ népességének 10-15 százalékát sújtja, különösen a nőket (a migrénben szenvedők 65 százaléka nő). A migrént okozhatja stressz, fejfájás, kávé, alkohol, vörösbor, de akár sajt vagy egyéb élelmiszer is. Egy migrénes roham akár három napig is eltarthat és átlagosan tizenháromszor következik be évente.
Az akupunktúrával hatásosan gyógyítható a fejfájás
Az akupunktúra legalább annyira hatásos a migrén ellen, mint a gyógyszerek, még akkor is, ha „hamis” – állítják német kutatók.
„Elnök asszony, Ön nem tudja, kivel fogott kezet Szabadkán” – kiborultak a Vajdaságban Forsthoffer Ágnes látogatásán
Óriás infografikán a focivébék legérdekesebb számai
Focivébés poszterünk böngészésétől garantáltan mindenki világbajnoki hangulatba kerül.
Mérgeskígyókkal, méregdrága közlekedéssel és vízumparával fordul rá Amerika a foci-vb-re
Nem kérnek ELTE-n tanító kollégái Maruzsa Zoltánból
4,3 millióért aludtak egyet Isztambulban Szalay-Bobrovniczky Kristófék
Megszavazták a devizahiteles perek és kilakoltatások felfüggesztését
Lackfi János: Három harkály hirtelen
Lentulai Krisztián bocsánatot kért Magyar Péter édesanyjától
Kirúgta a kormány Sztojka Attila unokatestvérét a TEF főigazgatói posztjáról
Kirúgták egy MÁV-cégtől az Orbán Viktor országjárásán feltűnt feketeruhások egyikét
Megvan, hogy hová vezet Orbán Viktor első hivatalos, nem miniszterelnöki külföldi útja
A Fidesz elnökeként megy tárgyalni.