szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az óriáspandáknak sokkal jobbak a túlélési képességeik, mint ahogy azt eddig gondolták, számukra ezért a legjobb védelem a szabadon bocsátás – vélekedett a pekingi egyetem egyik professzora.

„A fogságban, állatkertben élő pandák nem maguk keresik meg a táplálékukat és soha nem lehetnek igazán szerelmesek sem, az alváson és evésen kívül igazából semmit nem csinálnak" – mondta Pan Ven-si, a Pekingi Egyetem biológiaprofesszora. A professzor felvetését megerősítette a Volong rezervátumban Hszianghsziang nevű pandával végzett kutatás is.

Hszianhsziangot egy éven át szoktatták arra, hogy ezentúl vadon éljen, és – bár eleinte nem tudta, hogyan keressen magának táplálékot –, sokkal hamarabb hozzászokott a vad viszonyokhoz, mint gondolták, úgyhogy egy év után már szabadon is engedték.

Az óriáspandát a kihalás veszélye fenyegeti. Kínában jelenleg 1600 példány él szabadon, 600-at pedig rezervátumokban és állatkertekben gondoznak.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!