Csincsu (Jinzhu) 1996 augusztus 12-én született. Nehezen észrevehető másodlagos nemi jellege és a viselkedése miatt a tudósok hímnek tekintették. "A felnőtt panda pénisze csak 3 centiméter hosszú" - mondta a baklövés magyarázataként Li Tö-seng (Li Desheng) pandaszakértő.
Hét évvel ezelőtt Csincsut pároztatásra Japánba küldték, ahol - miután a két panda egymás iránt semmi érdeklődést nem mutatott - az orvosok a mesterséges megtermékenyítés mellett döntöttek. A vizsgálatok során derült ki, hogy Csincsunak nincs pénisze. 2002-ben került vissza Kínába, ahol néhány szakértő az óriáspandát hermafroditának vélte, mások pedig úgy gondolták, hogy belső nemi szervei fejletlenek.
2005-ben végül endoszkópos vizsgálattal derítették ki, hogy Csincsu petefészkei nem a megfelelő helyzetben vannak. Az orvosok szerint a pandán elvégzett kétórás operáció után Csincsu újra "normális" nősténnyé vált.
A kínai erdészeti hivatal adatai szerint 1590 panda él természetes élőhelyen, többnyire a szecsuáni hegyekben, további 210 egyedet fogságban nevelnek. Azonban kínai és brit kutatók júniusi bejelentése szerint a pandák eddig ismert élőhelyén, a közép-kínai Kanszu (Gansu) és Szecsuán (Sichuan) tartományok határvidékén fekvő 220 ezer hektáros Pajsujcsiang (Baishuijiang) Rezervátumon túli területeken talált pandaürülékből ítélve a vadon élő egyedek száma 3000 körül lehet.
(