Mindennapjaink adathordozója © sxc.hu

A Compact Disc formátumot két rivális elektronikai óriásvállalat, a Philips és a japán Sony fejlesztői dolgozták ki közösen. Már 1979-ben piacra akarták dobni az első kiadványokat, de a szabvány csak 1980-ra készült el, a sorozatgyártás pedig további két évet csúszott.

Piet Kramer, a Philips egyik vezető optikai mérnöke szerint "a nyílt, közös innováció egészen új munkamódszer volt, és meg is érte." Huszonöt év alatt 35 milliárd audio-CD kelt el világszerte, több mint kétszer annyi, mint a bakelit elődből.

Az új technológiával minden korábbinál jobb minőségű felvételek készültek. "Amikor például Claudio Arrau chilei zongoristával dolgoztunk, kiderült, hogy játék közben folyton dörmög és nagyokat liheg. Bakeliten ezt soha nem lehetett volna észrevenni" - mondta Frank van de Berg, a Polygram akkori munkatársa.

Kezdetben főleg klasszikus lemezek készültek, és a 12 centiméter átmérőjű, 1,2 milliméter vastag, 15 gramm súlyú szivárványszínű műanyag korongra a legenda szerint azért kellett 74 percnyi anyagnak ráférnie, mert így Beethoven IX. szimfóniájából is készülhet egylemezes kiadás.

Az első teljesen digitális úton készült popzenei felvétel a Dire Straits 1985-ös Brothers in Arms című albuma volt. Több mint egymillió példányban kelt el és meghozta az áttörést a formátumnak: 1986-ban már több CD-lejátszót adtak el, mint hagyományos lemezjátszót, 1988-ban pedig már jobban fogyott a CD a fekete bakelitlemeznél.

A CD megszületése fordulópont a digitális forradalom történetében. Továbbfejlesztett változata, az adattárolásra alkalmas CD-ROM 1985-re készült el. "Nem hittük volna, hogy egyszer majd az informatikai ipar és a szórakoztatóipar is a CD-t választja" - mondta Piet Kramer.

A kilencvenes évek elején megjelent az írható CD, amely azóta átvette az uralmat. Évről-évre csökken az eladott audio-CD-k száma. Egy eladott korongra ma már három másolt jut, és a lemezipar nagy találmánya végül éppen a lemezkiadókat sodorta válságba.