A háborút a fájlcserélők (pontosabban a Napster) megszületése indította el, lásd. "A fájlcserélők történelme" című írásunkat. Az utóbbi években azonban a frontvonal beállt, és a dolgok elfajultak.

“Maguk csinálhatnak, amit akarnak”, -gúnyolódik az egyik vezető zeneipari társuláshoz érkezett névtelen e-mail küldője- „Mi akkor is azt másolunk, amit akarunk és annyiszor, ahányszor akarjuk.” 

Ez a hozzáállás jellemzi a felhasználókat - a hozzáállás oka persze nem arrogancia, gyökerei az internetes kultúrában leledzenek.

Nézzünk egy konkrét (anonim) példát: a 22 éves Dániel másfél éve tartozik - baráti köréhez hasonlóan - a zene-és filmipar által különösen gyűlölt ún.  „poweruserek” (sokat letöltő felhasználó) közé. Állítása szerint nagyrészt “lustaságból” használja a torrent szolgáltatásokat, főleg a piratebay.org-ot  – hiszen így könnyen, gyorsan (és ingyen) megtalál mindent amire szüksége van. Idővel letöltögetett magának egy átfogó gyűjteményt, amelyet már „körülbelül 5000 zeneszámra és 1500 teljes videóra, valamint néhányszáz film”-re saccol. „A weben mindent megkapok, amit akarok.” 

Piratebay alapítók: Peter Sunde, Fredrik Neij, Gottfrid Svartholm

A zeneipar siralmai a hétszámjegyű bevételkiesésről az egyetemistát, aki főleg a piratebay-t és a rapishare kalóz fájlait összegyűjtő fórumokat használja, „meglehetősen hidegen hagyják”. Annak a lehetősége, hogy az IP-címe alapján elkapják, nem igazán érdekli. „Hisz mindenki ezt csinálja. Ha az ipar üldözni akarja a felhasználókat, sok dolga lesz… megy a fél világ a börtönbe...”, söpri félre Dániel a kellemetlen kártérítés-követelések vagy büntetőjogi következmények veszélyét. 

Ez a példa persze sarkalatos, de jól mutatja, hogy míg a jog szerint zenék- vagy filmek letöltése illegális (ugyanúgy mint a bolti lopás), az átlagos felhasználó nem érzi, hogy bármi jogelleneset, károsat vagy elítélendőt követne el. Hiszen csak töltöget…ha pedig tetszik valami a megszerzett dolgokból azt később megveszi a boltban... Mi lehet ebben a rossz? Kérdi az átlagos felhasználó.

Egy New York-i hölgy volt az első számú áldozata az illegális zenecserélgetés ellen folytatott új kampánynak, még 2002-ben. A RIAA azzal vádolta meg a „nycfashiongirl” felhasználói nevet viselő nőt, hogy számítógépén közel ezer dalt tárolt, és kínált fel a Kazaa fájlcserélő hálózatán keresztül, együtt kétszáz más típusú állománnyal, melyek között megtalálható volt a Pretty Woman mozifilm is teljes hosszúságában. A RIAA, mely a legnagyobb lemezkiadó társaságokat fogja össze, azt állítja, hogy a dalok többsége bizonyíthatóan más emberektől származik, és az Interneten keresztül terjesztették őket. A hölgyet egy bolti szarkához hasonlították, azt állítva, hogy korántsem egy ártatlan áldozatról van szó. A mi az esetünkben az a legérdekesebb, hogy a felperes által benyújtott papírok elég részletesen felvázolták azt is, milyen technikákat alkalmaztak annak érdekében, hogy kiderítsék: a szóban forgó dalok bizony nem a hölgy otthoni CD-gyűjteményéből lettek a gépre másolva.

A RIAA megvizsgálta „nycfashiongirl” megosztott mappáját, részletesen kielemezve a fájlokhoz tartozó metaadatokat (ID3-címke), úgy mint a dal neve, az előadó, a megjegyzések rovat, és a fájl tartalma maga. A fájlok közül számos pontosan megegyezett a már jó ideje nem működő Napster szolgáltatáson korábban fellehető dalok digitális „ujjlenyomataival”. Ezen ujjlenyomatokról (más néven hash) a RIAA azt állítja, hogy minden kétséget kizáróan azonosíthatók velük azok az MP3 állományok, melyeket fájlmegosztó alkalmazásokkal terjesztenek. Az FBI és más számítógépes bűncselekményekkel foglalkozó nyomozók is gyakran használják ezeket a hackerek ellen folyó vizsgálatokban. Magyarán az illegálisan terjesztett zenei fájlok digitális ujjlenyomatait egy illető számítógépén található fájlokéval összevetve a RIAA szerint megállapítható, hogy az ott tárolt anyag legálisan vásárolt CD-ről vagy az Interneten keresztül mástól került-e letöltésre. Az ujjlenyomatok használata mindenesetre kézenfekvőnek tűnik, mivel teljesen azonos MP3-fájlokat kizárólag másolással lehet létrehozni – köszönhetően az eltérő kódoló programok használatának, és a mintavétel során keletkező hibáknak. 

Tényleg nincs jobb megoldás?

Ez az ügy hosszú évekig húzódott majd elcsitult - a RIAA azonban végül csak megtalált valakit: A szóban forgó esetben, (Virgin vs. Thomas) a RIAA 3.9  millió dolláros kárigényt állapított meg, mivel egy Minessotában élő anyuka, név szerint Jannie Thomas, 2005-ben mintegy 1000 darab zeneszámot osztott meg a Kazaa fájlcserélőn keresztül. Érdekesség, hogy a több mint ezer MP3-ból, csak mintegy 26 darab zeneszám tartozott a RIAA licensze alá. Részletesen itt.

Amerikai gondolkodásmód: Orrin Hatch, az amerikai képviselőház igazságügyi bizottságának elnöke kijelentette, hogy támogatja azokat a technológiákat, melyekkel valamilyen módon távolról meg lehetne rongálni az illegális fájlcserélők gépeit. - [Washington Post, 2003]

Napjainkban, az új szerzői jogi törvénynek kell(ene) gátat vetnie a kalózmásolatok terjedésének. A zenedarabok vagy videók engedély nélküli megosztása néhány országban már előzőleg sem volt megengedett. Mégis, aki élt ezzel a lehetőséggel, mindeddig nem volt büntethető, mivel az illegális forrásból származó másolás nem volt kifejezetten tiltott. Ez az utóbbi években megváltozott – aki műveket tölt le az internetről vagy másolásvédett CD-kről ír másolatot, néhány országban (és az USA legtöbb államában) azonnal számolnia kell a következményekkel, bár mind a mai napig nem teljesen tisztázott, hogy egészen pontosan honnan is kezdődik az illegalitás (elég ha letölti és tárolja, vagy meg is kell néznie/hallgatnia esetleg terjesztenie?), valamint nem tér ki a szábályozás azon esetekre, amikor nem mi, hanem másvalaki töltöget le a mi gépünkre, esetleg tudtunk nélkül… És így tovább – a homályos foltokkal oldalakat lehetne megtölteni. 

Fájlcserélő nehézfiúk?

Egyelőre Magyarországon, a letöltés és a tárolás nem illegális, a terjesztés és a feltöltés azonban igen. Legalábbis zene és filmek esetében, mert pl. kiskorúakat ábrázoló erotikus fotók (azaz 18 év alatti modellek) esetében már a tárolás sőt a fotók megtekintése is illegális - bár érdekes kérdés, hogy hogyan lehet ellenőrizni, hogy a felhasználó mit "tekintett" meg és mit nem (mi van ha csukva volt a szeme?). Nem is beszélve arról, hogy pl. az egyik legnagyobb erotikus magazinban is jelentek már meg fotók 18 év alatti modellekről (Magyarországon, nem külföldi példa), szóval ama oldalakra egy pillantást vetve elvileg büntethetővé vált az olvasó - vagy mégsem, hiszen a nyomtatott sajtót kisebb hisztéria övezi ezügyben, mint az online tartalmakat. De eltértünk a tárgytól...

Hivatalosan: zenei felvételek nyilvános felkínálása file-sharing vagy torrent rendszerben csak a szerzők, a közreműködő művészek és hanghordozógyártók beleegyezésével megengedett. (1999. évi LXXVI. törvény a szerzői jogról)

Az új szerzői jogi törvény ezt még egy új jogi kategóriával, „a nyilvánosan hozzáférhetővé tétel jogával”, is megvilágítja. Aki idegen műveket engedély nélkül kínál „cserebörzéken” és ezekért ellenszolgáltatást fogad el annak pénzbüntetéssel kell számolnia, vagy akár három évre börtönbe is kerülhet. 

Érdekesség: az elhíresült (amerikai katonák által elkövetett) iraki fogolykínzások egyik szereplőjét, Jeremy Sivitset 2004 május 19-én itélték el: az ebben az esetben kiszabható legmagasabb büntetést kapta, tekintettel a bűncselekmény embertelen és erkölcstelen mivoltára. A büntetés egész pontosan: egy év letöltendő szabadságvesztés. Ha a szóbanforgó amerikai katona ahelyett, hogy szegény iraki foglyokat kínozza, inkább MP3-akat cserélgetett volna, akkor a kiszabható legkisebb büntetése akár három év is lehetett volna. Ergo, a fogolykínzás csúnya dolog ugyan, de néhány darab Elton John zeneszám letöltése bizony háromszor annyira súlyos bűn. Szomorú irónia.

Vajon lesz MP3 rendőrség?

Az USA-hoz hasonlóan - ahol az amerikai ágazati érdekvédelmi egyesülés, a Recording Industry Association of America (RIAA) sajtóbeszámolók szerint naponta 75 eljárást kezdeményez letöltők ellen - a szerzői jogi törvény kiegészítését követően Németországban is perhullámmal kell számolni belátható időn belül. „A német zeneipar stratégiája sem tér el ettől,” mondta Thorsten Braun, a zenei egyesülés jogtanácsosa. „Csak az indított eljárások számát illetően vannak különbségek. Mi, itt Németországban is konzekvensen fellépünk a törvénysértő ajánlatok ellen az interneten.”

Eddig azonban a cserebörzék/torrent felhasználók egyes felhasználói elleni eljárások Németországban még nem ismeretesek. A német zeneipar egyelőre még a cserebörze-felhasználókhoz udvariasan fogalmazott e-mailekre szorítkozik, amelyekben felhívja a figyelmet az engedély nélküli fájlcsere illegális voltára. 

Kérdés persze, hogy ez az út járható-e, hiszen ha minden fájlcserélgető-felhasználót szankcionálni akarnánk, akkor több millió embert kellene büntetni (börtönbe zárni?), ha pedig csak szúrópróbaszerűen, elszigetelt esetekben születik ítélet, akkor az egész elképzelés hatékonysága kérdőjeleződik meg.

Arról, hogy a büntetőjogi fenyegetés segíteni fog-e az iparon, erősen megoszlanak a vélemények. Braun jogtanácsos ugyan örül a fontos jogi keretfeltételek létrejöttének, amelyekre a zeneiparnak sürgős szüksége volt. „Így azok a jogok, amelyeket a kreatívok és a gyártók a hagyományos fizikai hanghordozók tekintetében élveztek, az új terjesztési formákra, különösen az online-területre („Music on Demand”) is ki fognak terjedni”. Jóslatokba azonban még ő sem bocsátkozik: „Hogy a törvény a gyakorlatban beválik-e, azt majd meglátjuk.”

Allie Schropp, mint zenei és videoproducer, stúdiótulajdonos és zenész mindjárt többszörösen is érintett. Nem tudja elképzelni, hogy a tilalmak sok felhasználóra lennének hatással. „Ezek nem hagyják magukat korlátozni, ezzel semmi nem fog változni. Aki ma keres valamit az interneten, mindent megkap a legrövidebb idő alatt, mint ahogy legnagyobb sajnálatomra magam is megtapasztaltam: Gyártottunk egy pokemon-hangjátékot – és két nappal később megtaláltuk letöltésre készen a weben! Még messze nem került ki a kereskedelembe.” Akár ellentétetes előjelű hatásra is számít Andreas Pizsa, a Hopsternek, egy szoftvernek, amely elrejti az internetcímeket és ezáltal megkönnyíti az anonim szörfözést, bécsi illetőségű feltalálója. Pizsa így vélekedik a zeneipar eljárásáról, mint politikáról: „ez csak hisztérikus kapkodás. Ezt nem lehet jól kivitelezni és erőteljes beavatkozást jelent a fogyasztói jogokba és a magánszférához való jogba. A törvénymódosítások és a szigorú üldözés a fájlmegosztást legfeljebb átmenetileg tudják egy kicsit fékezni, aztán kéz alatt tovább fog menni."

A másik megközelítés a legális zene-letöltő hálózatok indítása: az Apple, az iTunes-el például az élen jár ebben a kezdeményezésben - kérdés persze, hogy akkor miért nem lehet pl. Magyarországról igénybe venni ezt a szolgáltatást. (az iTunes-t egy kis trükkel lehet használni itthonról is, lásd. "Ingyen iTunes előfizetés Magyarországról" c. írásunkat erről.)

Ez a fajta “legális” megközelítés a letölthető zeneszámokat pénzért kínálja, persze gondosan ügyelve arra,hogy számonként szinte “filléreket” kérve, ne vegye el a felhasználók kedvét a töltögetéstől. A felhasználók pedig úgy tűnik értékelik a nyugalmat, amit egy ilyen szolgáltatás kínál – hiszen nem kell félniük a jogkövetkezményektől. Ennek ellenére, még mindig túlsúlyban vannak (és valószínűleg egy darabig ott is maradnak) a “hagyományos” torrent-hálózatokon keresztül töltögetők… Mint azt a PEW 2515 amerikai felhasználó megkérdezéséből megtudta, a zenerajongók 67 százalékát egyáltalán nem érdekli (ebből sokan nem is tudják!), hogy az adatcserénél megsértik a szerzői jogokat. Ez azonban kevéssé töri le a letöltők elleni kemény vonalas fellépés képviselőit. „Az USA-ban alkalmazott eljárás sikerét jelenleg még nem lehet megítélni”, nyilatkozik Thorsten Braun. „Egyet azonban világossá tesz: aki zenei felvételeket a jogok tulajdonosainak beleegyezése nélkül kínál az interneten, az vét az érvényben lévő jog ellen. Fel lehet kutatni és felelősségre lehet vonni. „A torrent-rendszerekben zenét szolgáltatók tehát jelentős kockázatot vállalnak.”