© M Farhat/S Enoch/S Guenneau/A B Movchan

Stefan Enoch, a marseille-i Fresnel Intézet kutatója azt állítja, az álcázáshoz használt fizikai elmélet nem csak arra jó, hogy egy tárgyat el lehessen fedni az emberi szem elől a látható fény manipulálása révén. Az elméletet más hullámokkal is lehet alkalmazni: és akár a partvonalakat is megvédhetjük a kellő óvintézkedésekkel a pusztító erejű hullámveréstől.

Ennek érzékeltetésére egy tíz centiméteres prototípust építettek fel egy hullámtankban, oszlopokból felépített kör alakú, kisebb koncentrikus körökből álló labirintus formájában. Ahelyett, hogy a vízhullámok könnyedén bejutottak volna a labirintus középpontjába, a koncentrikus körök által kialakított csatornákban kezdtek el áramolni, az oszlopok elhelyezkedése ugyanis ilyen erőhatásokat eredményezett a struktúrán belül.

Az oszloplabirintus gyakorlatilag örvényként működik: minél mélyebbre halad benne a víz, annál gyorsabb a forgási sebessége, a koncentrikus vízfolyosók ugyanis vékonyabbak, így az erők is nagyobbak lesznek. Ha a víz példának okáért a labirintus északi oldalán hatol be, akkor keleten és nyugaton is folyik majd ki víz, de a legnagyobb mennyiség a déli oldalon lép majd ki: a hullámok zavartalanul haladnak tovább.

A megfelelően megtervezett oszloptömbök jól tudnának védeni stratégiailag fontos pontokat a tengerek, óceánok közelében, akár közepén is. Az ilyen tömbszerkezetekről azt állítják a kutatók, metaanyagként viselkednek, amelyeknek tulajdonságai struktúrájukból, nem összetételükből adódnak, ezekkel pedig akár láthatatlanná tevő fedőréteget is ki lehetne alakítani. Sebastian Guenneau, Enoch egyik társkutatója szerint az ilyen méretes cunamivédő szerkezetek felépítéséhez jelentős befektetés szükséges, ugyanis egy nagyobb földnyelv vagy platform köré felépítendő apró sziget felhúzása rengeteg időt és pénzt igényel, erre talán csak Dubai lenne képes a kutatók szerint.