szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Néhány éve nagy érdeklődést váltott ki egy amerikai asszony, aki 28 000 dollárért adott el egy sajtos pirítóst, amelyen állítása szerint Szűz Mária képe jelent meg. Az alábbiakban olyan eseteket gyűjtöttünk össze, amikor az éles szemű megfigyelők magát Jézus Krisztust vélték felfedezni különböző helyeken.

A Messiás feltűnésének képes bizonyítékait a városi legendákkal és átverésekkel foglalkozó Museum of Hoaxes weboldal gyűjtötte össze. Az itt található listából kiderül, a hívő lelkű emberek egészen változatos tárgyakon és helyszíneken tudták felfedezni Jézus vonásait a fagyisdoboztól a fakéregig.

A magyar legendavadász oldal, az urbanlegends.hu szerkesztői szerint a Jézus-észlelések a pareidolia nevű jelenségnek köszönhetőek. A Magyar Szkeptikus Szótár szerint a paeridolia egy illuzórikus érzés, ami világosnak és kifejezettnek állít be homályos és bizonytalan ingereket. "Példa erre az odaégetett lepény elszíneződéseiből kirajzolódni látszó Jézus Krisztus és a fahéjas süteményben vagy a holdban felfedezni vélt Teréz Anya vagy Ronald Reagan". A pareidolia jelenségét a pszichológia is használja, elég csak a Rorschach-féle tintafolt-tesztre gondolni.

Jézus a fa törzsén

Ez felvétel a floridai Joe Lewisnak köszönhető, aki az orlandói Winter Parkban lévő házának kertjében álló fán vette észre Isten fiának a körvonalait. A férfi szerint a látvány naplemente után válik szemmel láthatóvá, amikor bekapcsolják az utcai világítást. A fa törzsének ezen oldala nem látható a járókelők számára, Lewis pedig, saját elmondása szerint szívesen tölti az idejét a kertben és csak bámulja a fény érdekes játékát. „Olyan, mintha Jézussal üldögélnék a házam mögött” – mesélte az eset kapcsán a férfi.

Az esti fényben kivehető Jézus alakja
© museumofhoaxes.com

Nem támadt fel a fagyisdoboz Krisztusa

Ezt az észlelést egy Salt Lake City-beli csokoládébolt vendégei jelezték, akik egy 12 literes fagyisdobozban figyeltek fel a Messiás vonásaira. Számukra egyértelmű volt, hogy a három ízű fagylaltban keletkezett vájatokban Jézus arca látható. Más vendégek nem vették észre egyből a jelenséget. A Hatch Family Chocolates nevű bolt tulajdonosa, Steve Hatch szerint a fagyi-Jézus végül a nagy melegben elolvadt, azonban valószínűleg többen számítottak rá, hogy három nap elteltével újra megjelenik a jégkrém felszínén.

Volt, akit lófejre emlékeztetett a sajtos chips
© museumofhoaxes.com
Jézus a chipsek között

Egy montanai nő egy zacskó sajtos chipsben talált egy feszületre emlékeztető darabot. Kelly Ramey azóta széfjében őrzi a különleges darabot, amelyet nem tervez elárverezni. Családja egyetértett vele, ugyanis mindegyiküknek a Messiás jutott eszébe a nem hétköznapi formájú éllemiszerről. Ramey egyik barátnője azonban más véleményen van: szerinte a burgonyaszirom lófejre emlékeztet. Az asszony lelkipásztora nem tulajdonított különösebb jelentőséget az esetnek, bár hozzátette: „örvendetes, hogy az emberek megtalálják Jézust magukban és az őket körülvevő világban”.




Nadine Ostroff "Jézus-fája"
filmet is ihletett
© museumofhoaxes.com
Jézus a fa erei között

Az 54 éves Nadine Ostroff a kertjében kivágott egyik fa erezetében pillantotta meg Jézust, több mint 12 évvel ezelőtt. Eleinte csupán előszobájának falát díszítette a közel fél méter átmérőjű fadarabl, s az asszony elmondása szerint minden vendége meglátta benne Isten fiát. Ostroff – a hasonló eseteket észlelő amerikaiak jelentős hányadától eltérően – nem állt a média nyilvánossága elé a felfedezésével, csupán diákjainak és a munkahelyeként szolgáló Immaculate Heart of Mary plébánia munkatársainak mutatta meg a különleges fadarabot. Az eset egy hollywoodi film forgatókönyvíróit is megihlette. Az USÁ-ban napjainkban bemutatásra kerülő Henry Poole Is Here című alkotás szereplői ugyanis a főszereplő (Luke Wilson) otthonának kék stukkójában veszik észre Jézus vonásait. Bár Wilson azt állítja, hogy csak belemagyarázzák a jelenést, különös események történnek, amelyek véleménye megváltoztatására késztetik a férfit.


Nem cserélik a beázott plafonelemet
© museumofhoaxes.com
Beázó Jézus

A kansasi Arkansas City egyik kozmetikájában egy nagy vihar után jelent meg Krisztus képe. A plafon beázott, s furcsa alakú barnás foltot képezett az álmennyezetet borító lapok egyikén. Az arcot az egyik vendég vette észre, aki kezelése során a hátán kellett feküdnie. Ő hívta fel Michelle Beech üzletvezető figyelmét arra, hogy Jézus arca néz le rá a plafonról. A borítás annyira népszerűvé tette az üzletet, hogy felmerült a lehetősége: a felújításkor a szóban forgó lapot nem cserélik ki. A kozmetika dolgozói pedig arra is gondoltak, hogy elárverezik az interneten.

Ultrahangon és kávésbögrében is megjelent (Oldaltörés)

Jézus az ultrahangon

Egy Miamiben élő párnak nagy megnyugvást jelentett, amikor születendő gyermekük háromdimenziós ultrahang-felvételén látták meg a Messiást. Amy Janernek és férjének különösen feszült várakozással teltek a terhesség hetei, mivel korábban az asszonynak már volt egy spontán vetélése. A házaspár saját magát hívő – de nem fanatikus – katolikusnak vallja, s azért osztották meg történetüket a világgal, hogy erőt adjanak a hozzájuk hasonló helyzetben lévő szülőknek. Akár isteni beavatkozás volt, akár nem, Amy végül idén június 11-én egy egészséges kisfiúnak adott életet.

Jobbra a kisded, balra Jézus
© museumofhoaxes.com

Gipszkarton Jézus

Kinek Jézus, kinek Marx,
kinek Charles Manson
© museumofhoaxes.com
Két Gulf Shores-ban tevékenykedő szobafestő figyelt fel egy különös alakú foltra a gipszkarton-falon, amelyen éppen dolgoztak. A ház konyhájának falán szerintük egyértelműen Jézus Krisztus arcát lehet felfedezni.

„Sógorommal Omarral dolgoztunk a házban, amikor egyszer csak felkiáltott és mondta, hogy menjek oda, nézzem meg, amit ő lát” – emlékezett vissza John Gissendanner. „Amikor megláttam, egyből Jézus jutott eszembe.”

Mások számára ez a jelenés nem volt annyira egyértelmű, volt ugyanis aki Mózest, volt aki a jetit, de olyan is volt, aki a sorozatgyilkos Charles Mansont vélte felfedezni a foltban. A hvg.hu egyik munkatársának
pedig Marx jutott eszébe a képről.


Az atya szerint nem Isten
keze van a dologban
© museumofhoaxes.com
Jézus a kávésbögrében

Az adelaide-i Sam Marions reggeli kávéja után látta meg a Messiást a csésze falára tapadt foltban. A férfit annyira megérintette az eset, hogy azóta – több mint négy éve – egy hermetikusan lezárt dobozban tárolja a bögrét. Természetesen benne is felmerült az online árverés lehetősége, azonban előtte megmutatta a különleges edényt egy görög-katolikus papnak. George Athansiadis atya érdekesnek találta a dolgot, ám úgy fogalmazott: „bár a folt valóban emlékeztet Jézus Krisztusra, nem gondolom, hogy jelenésről, vagy Isten kezéről lenne szó”.

Jézus a serpenyőben

Az alábbi fotót a Museum of Hoaxes egyik felhasználója készítette, aki saját bevallása szerint éppen súrolta a serpenyőt egy kis sütögetés után, amikor meglátta Jézus arcát az edény alján. Hudson Pace először egyből arra gondolt, hogy elárverezi az eBay online aukciós házban, azonban végül csak egy fényképet készített róla és elküldte a városi legendák és mítoszok valóságtartalmát szondázó weboldal szerkesztőinek.

Akár egy kortárs művész alkotása is lehetne
© museumofhoaxes.com

Darwin a falon

A számtalan Jézus-észlelés megihlette a The Onion című szatirikus lap szerkesztőit is, akik egész oldalas cikket szenteltek a Jézus-észlelések kifigurázásának. Az írás szerint Dayton városában egy betonfalon jelent meg az evolúciós elmélet atyjának alakja. A kitalált történet szerint a képhez járuló városlakókat „a logika átható érzése járta át, amikor megérintették Darwin képét”. Egy a kitalált cikkben nyilatkozó édesanya gyermekét is odavitte, hogy Darwin érintése „megtisztítsa génállományát az esetleges örökletes betegségektől”.

Nem Jézus, hanem Darwin, ráadásul mindez csak kitaláció
© The Onion

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
MTI Shake

Botrányt kavar Cameron új filmje Jézus állítólagos sírhelyéről

A kereszténység egyik alaptételét, Jézus Krisztus feltámadásának történetét cáfolja James Cameron új dokumentumfilmje, melynek beharangozásaként a filmrendező hétfőn New Yorkban két olyan kőkoporsót mutatott be a sajtónak, amelyek szerinte egykor Jézus, továbbá Mária Magdolna és állítólagos fiuk, Juda földi maradványait tartalmazták.

MTI Kult

Mózes és Jézus digitalizálva

A Lipcsei Egyetem Könyvtára digitális felvételt készített az Újszövetséget tartalmazó, 43-oldalas úgynevezett Codex Sinaiticusról, amely a IV. században keletezett Egyiptomban. Ez a legrégebbi teljes kézzel írt Biblia.

Kovács Andrea (hvg.hu) Média

Jézus Krisztus kommunikátorai

„Az internet is utat nyithat Isten felé.” – nyilatkozta nemrég John Patrick Foley érsek, a Társadalmi Kommunikáció Pápai Tanácsának elnöke. A keresztények és egyházaik is haladnak korral. Felekezetre való tekintet nélkül.

MTI Tech

Vita Jézus kereszthalálának okáról

Jézus Krisztus halálát valószínűleg a tüdejébe jutott vérrög - vagyis tüdőembólia -, s nem a fulladás és a keresztre feszítés okozta vérveszteség – véli egy izraeli kutató, aki ezzel heves ellenkezést váltott ki az eddigi elmélet híveinek körében.

hvg.hu Tech

A leghitelesebbnek tűnő UFO észlelések – videóval

A mindenhol kéznél lévő digitális kép- és videófelvevő eszközök elterjedésének köszönhetően elszaporodtak az azonosítatlan repülő tárgyak és lények észleléseit rögzítő felvételek. Nézegessen videón megörökített UFO-észleléseket!

techline.hu Tech

Halálos ágyán tett vallomást a roswelli

A hírhedt roswelli "ufóészlelés" utolsó élő szemtanúja, aki az események idején, 1947-ben a hadsereg sajtótisztjeként dolgozott, halála előtt eskü alatt vallotta, hogy annak idején "földönkívüliek járművét és halott idegeneket" is látott az amerikai hadsereg egyik titkos hangárjában. Pedig egy 1994-es jelentés már megadta az eset magyarázatát.

MTI Világ

Milyen helyzetben volt Jézus a kereszten?

Nem biztos, hogy az ábrázolásokból közismert módon feszítették keresztre Jézust, a rómaiak ugyanis más eljárásokat is alkalmaztak – tudósít egy tekintélyes brit szaklapban.

Rendőrök védik a Trump-hívektől a georgiai választási biztost

Rendőrök védik a Trump-hívektől a georgiai választási biztost

Portugál miniszterelnök: Ha nem lesz költségvetés, megbénul egész Európa

Portugál miniszterelnök: Ha nem lesz költségvetés, megbénul egész Európa

A jobbnál is lesz jobb: az Apple az M1 lapka utódján dolgozik

A jobbnál is lesz jobb: az Apple az M1 lapka utódján dolgozik