A furulya 12 darabjára Németország déli részén, az Ach-völgyben lévő Hohle Fels barlangban, egy ovális, tányérnyi méretű területen bukkantak a Tübingeni Egyetem régészei Nicholas Conard professzorral az élen, akik felfedezésükről a Nature szerdai számában számoltak be. Itt bukkant rá a tudós néhány hónappal ezelőtt a világ legrégibbnek tartott, legalább 35 ezer éves emberszobrocskájára, a "német Vénuszra" is.

A hangszert kőszerszámokkal faragták ki egy óriási keselyű üreges szárnycsontjából. A 22 centiméter hosszú és 2,2 centiméter átmérőjű furulyán öt lyuk található, a "fúvókát" V-alakban metszették.

A lelet korát 35 ezer évesre becsülik, vagyis ötezer évvel korábbi, mint az eddig fellelt furulyák. "Ez minden kétséget kizáróan a világ legrégebbi ismert zeneszerszáma" - hangsúlyozta Nicholas Conard.

Ugyanezen a helyen három, elefántagyarból faragott furulya töredékeit is meglelték a régészek; ezek sokkal bonyolultabb módon készültek, mint madárcsontból alkotott társuk. Az őskori hangszerkészítőnek először ki kellett faragnia a furulyakezdeményt az elefántcsontból, majd hosszába kettévágni. Ezután kifaragta a belsejét, kiképezte a lyukakat, majd a két felét összeragasztotta.

A barlangban a leletek tanúsága szerint művészeti műhely üzemelt: az üledékben a csont faragására használt kőszerszámok sokaságára bukkantak, ahogy arra utaló jeleket is találtak, hogy mamut-, ló-, rénszarvas- és medvecsontokat munkáltak itt meg. Találtak égetett csontot, ásványokat, faszenet, vér- és állati zsiradék maradványait, ezek mind a korabeli festékek komponensei voltak, amelyeket a kőkorszak embere a barlangok dekorálására használt.

"A leletek fényében arra következtethetünk, hogy a zene jelentős szerepet játszott az augnaci kultúra népének életében, amely a kései paleolitikum kezdetén, 40 000 és 10 000 évvel ezelőtt virágzott" - emelte ki Nicholas Conard professzor.

Mint a régész rámutatott, a kőkorszaki zene ugyan nem játszott közvetlen szerepet a modern ember evolúciós folyamatában. Ám lehet, hogy egy kis előnyhöz juttatta a Homo sapiens-t a velük Európában "társbérletben" élő neandervölgyi emberrel szemben: utóbbiak kihaltak, míg a modern ember prosperált.

"A késő paleolitikum zenéje hozzájárulhatott a közösségi kapcsolatok kialakulásához, s ezzel elősegítette a modern ember demográfiai és területi terjeszkedését a kulturálisan „konzervatívabb” és elzárkózóbb neandervölgyi emberrel szemben" - magyarázta Nicholas Conard.