Az időutazás a sci-fi világában hatalmas, energiaigényes gépek segítségével valósul meg, melyekbe belépve a negyedik dimenzióban – időben – utazhatunk. A realitások talajára átültetve a sci-fi világát az időutazáshoz inkább hatalmas sebességre van szükség, amihez valóban óriási energia szükséges - írja Stephen Hawking legutóbbi tanulmányában, amiről a Daily Mail számol be.

A valaha épített leggyorsabb jármű az Apollo-10 volt, mely 40 000 kilométeres óránkénti sebességgel haladt az űrben. Az időutazáshoz szükséges fénysebesség körüli érték eléréséhez ennek kétezerszeresére kellene felgyorsulni. Ha a mai technológiákat felhasználva sikerülne is olyan űrhajót építeni, ami elegendő üzemanyagot tudna magával vinni ahhoz, hogy elérje a fénysebesség 99,99 százalékát, annak hat évre lenne szüksége a gyorsuláshoz. Ez alatt az idő alatt 48 trillió kilométerre kerülne a Földtől, mire megkezdené az időutazást.

Nem egyenletes az idő felszíne

Más megközelítésben, az időt anyagokéhoz hasonló felületként vizsgálva belátható, hogy az idő felszíne sem egyenletes, ahogy minden anyagon felfedezhetők apró gyűrődések és lyukak, még ha csak mikroszkopikus szinten is. Stephen Hawking szerint ugyanilyen lyukakat találhatunk az időben is. Az időutazás lehetséges módja lenne az ilyen kvantum méretű rések felnagyítása akkorára, hogy átférjen rajtuk egy ember vagy egy űrhajó. Féreglyukak egyelőre elméleti alapokon léteznek. Ha sikerülne is bizonyítékot találni ilyen lyukakra, akkor sem garantált, hogy segítségükkel megvalósulhat az emberi időutazás.

Feltételezhető, hogy hasonló jelenséget tapasztalnánk az időben átnyúló féreglyukak esetében, mint mikor egy hangos koncerten a hangtechnika gerjedni kezd: a hang a mikrofonból az erősítőkön át felerősödik, majd a hangfalakon keresztül visszajut a mikrofonba, ezáltal addig erősödik, amíg felismerhetetlen zaj lesz belőle. Féreglyukak esetében talán a keletkező sugárzás indítana olyan öngerjesztő folyamatot, amely megsemmisítené magát a féreglyukat is.

Ez a probléma csak a múltba való utazást tenné lehetetlenné, a jövőbe tekinteni még mindig van esélyünk. A visszafelé utazás a technikai feltételek mellett érdekes paradoxonokat is felvet: mi történne például, ha a kutató a féreglyukon át láthatná saját magát egy perccel a múltban, majd lelőné korábbi önmagát? Ez esetben a fegyvert eleve nem tudná elsütni, mivel egy perce halott lenne. De akkor mégis ki lőtte le?

Féreglyukak felnagyítása?

Ha a jövőben lehetségessé válna a féreglyukak felnagyítása valamilyen technológiával, rendezhetnénk egy fogadást az időutazóknak, amelynek időpontját csak az esemény után tudatnánk a világgal. Elméletileg a jövőben tudnának az eseményről és a partin megjelennének a jövőből érkező vendégek. Stephen Hawking már tesztelte ezt az elméletet, ám senki nem jött el bulijára, így valószínűsíthető, hogy a múltba utazás még a jövőben sem megvalósítható.

Egyszerűbb keretek között az időutazás viszont ma is működő jelenség. Már Albert Einstein is feltételezte, hogy az idő nem azonos sebességgel telik mindenhol a világegyetemben. Az időt egy folyóként kell elképzelni, melynek teljes hossza alatt szakaszonként változik a sebessége, hol gyorsabban, hol lassabban folyik medrében. Ez a jelenség az idő esetében bizonyított tény, a bizonyítékot pedig a föld körül keringő műholdak szolgáltatják.

A GPS rendszereket kiszolgáló műholdak hálózata bizonyította, hogy az űrben másképpen telik az idő, mint a Földön. A műholdak órái naponta a másodperc milliárdnyi részének megfelelő eltérést produkálnak, mely elég kicsinek tűnik, mégis napi szinten korrigálni kell a pontos helymeghatározás érdekében. Ha ezt nem tennék, a GPS rendszerek naponta akár tíz kilométert is tévedhetnének, mely beláthatatlan következményeket vonna maga után. Ennek a jelenségnek az oka maga a Föld tömege, mely hatással van az időre.

Egy másik kézzel fogható példa az időutazásra az LHC belsejében megfigyelt részecskék viselkedése. A nagy hadronütköztető vezetékeiben a részecskék fénysebesség közeli sebességgel haladnak, ilyen sebességre gyorsítva viszont ezek a pionok - amelyek amúgy 1/25 milliárd másodperc alatt elbomlanak - harmincszor tovább "élnek".

Extrém tömegű testek, például fekete lyukak esetében ez a jelenség hatványozottan érvényesül. A galaxisunk közepén, tőlünk 26 000 fényévnyire található, négymillió naptömegű fekete lyuknak ezért drámai hatásai lehetnek az időre is. Ezt kihasználva természetes időgéphez juthatnánk, ha sikerülne megközelíteni és túlélni a fekete lyukat.

Az időutazás tehát bármennyire is elérhetetlennek tűnik, gyakorlatilag körülvesz minket. Egy napon talán lehetővé teszi, hogy hatalmas távolságokat utazzunk be emberi mércével mérhető idő alatt, a dinoszauruszokhoz vagy az univerzum keletkezésének pillanatába viszont kétséges, hogy valaha is visszajuthatnánk - véli Stephen Hawking.