Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A Magyarországról szeptemberben kiküldött e-mailek 96 százaléka spam, levélszemét volt, s ezzel az aránnyal vezeti is a világlistát: a Symantec felmérése szerint Magyarországról 250 millió kéretlen reklámlevelet küldtek el szeptemberben, ami a világforgalom 0,25 százaléka.
Harold Teasdale, a Symantec magyarországi képviseletének vezetője kedden Budapesten sajtótájékoztatón elmondta: a spameket döntő többségükben nem a felhasználók tudtával küldik ki, hanem a fertőzött gépek, amelyeket távolról vezérelnek a levélszemét forgalmazására. Szeptemberben az Amerikai Egyesült Államokból küldött levelek 92,1 százaléka volt spam, míg a kanadaiak 91,5 százaléka, az egyesült királyságbelieknek pedig 91,7 százaléka. Hollandiában a kéretlen levelek aránya 93,1 százalék, Németországban 92,8 százalék, míg Kínában 93,8 százalék volt. A képviselő elmondta: január óta némileg javult a helyzet, mivel akkor még a magyarországi spamek a világforgalom 0,45 százalékát tették ki.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.