A kifejezetten szingli párkeresőkre specializálódó csalók pszichológiai trükköket alkalmazva ejtik csapdába áldozataikat: megértik és meghallgatják, versekkel és ajándékokkal kábítják őket, felépítve egy őszinte szerelem illúzióját. Később váratlan pénzügyi problémára hivatkozva pénzt kérnek: lehet, hogy csak pár ezer forintot feltöltőkártyára, hogy telefonon beszélhessenek, de kérhetnek akár tíz-, vagy százezreket is az utazás fedezésére, hogy végre találkozhassanak - közölte az egyesület pénteken az MTI-vel.
Amikor az áldozat elküldi a kért pénzösszeget és hiába vár "kedvese" hívására vagy látogatására, derül ki, hogy bűncselekmény történt. Vannak azonban bizonyos intő jelek: mindenképpen gyanakodni kell, ha az amúgy állítólag igen jó körülmények közt élő, éppen külföldön tartózkodó új internetes ismerős célzásokat tesz átmeneti likviditási problémáira, ha szülei kifizethetetlenül magas kórházi kezelési költségre kezd panaszkodni. Gyanús, ha csak egyetlen fotót látott távszerelméről, ám az további képeket nem hajlandó küldeni. Különösen óvatosnak kell lenni a magukat külföldön szolgáló amerikai katonának, gazdag nigériai örökösöknek, illetve szerelemre vágyó feltűnően szép és fiatal szláv hölgyeknek kiadó személyekkel.
Ha megtörtént a baj, érdemes feljelentést tenni, hiszen ezzel segíthet elkapni a bűnözőket és megelőzheti, hogy több áldozatot is szedjen a csaló. Szintén jó tanács: az új internetes ismerősnek érdemes az internetes keresők, vagy közös ismerősök útján utánanézni.
Internetes párkeresés: már itt is megjelentek a csalók
A kifejezetten szingli párkeresőkre specializálódó csalók pszichológiai trükköket alkalmazva ejtik csapdába...
Magyar Péter: Január 1-től jön a vagyonadó, szigorúbb is lehet, mint korábban tervezték
Magyar Péter Szolnokon: Nyugodtan jöjjön ide és engem öntsön le, ne a civileket
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
„Sajnálom, hogy nem a fején találtam el” – videón a Magyar Pétert tojással megcélzó férfi lefogása
Mit keres egy bérházban babadühöngő és lakrész elvált szülőknek?
Budapesttől 240 kilométerre minden kiderül.
Melania Trump húzott egy váratlant a kínai elnök tiszteletére tartott díszvacsorán
Divattörténelem a Fehér Házban.