A pénzügyminiszterként és miniszterelnökként egyaránt a kiegyensúlyozottságra, békességre törekvő Széll Kálmán – akiről most tervet nevezett el az Orbán-kormány az ország gazdasági helyzetének rendbehozatalára – olyan politikus volt, akiről nehéz írni. Széll ugyanis józan, megfontolt politikus volt, aki az ország szisztematikus építésén dolgozott. Ennek a kiindulópontját valahol Deák és Széchenyi környékén találjuk meg a XIX. század első felében, egyik utolsó fellángolását pedig talán Széll Kálmán miniszterelnökségében, amikor 1902-ben még sikerült keresztülvinnie az osztrák-magyar gazdasági megállapodásokat. Utána ugyanis már sok minden jellemezte a magyar politikát, csak a józanság és kiegyensúlyozottság nem.

A deáki politika mértékletessége, kompromisszumkészsége és a Széchenyi-féle eltökéltség és pénzügyi hozzáértés egyaránt jellemző egyébként Széll Kálmánra, akinek kapcsán nem véletlenül emlegetjük a „Haza bölcsét”, Deák Ferencet. Széll ugyanis Deák gyámleányát, Vörösmarty Mihály lányát, Ilonát vette feleségül.

Deák, a mentor

A nyugat-magyarországi Széll család egyébként rokonságban állt Deák felmenőivel, a több megyében is nagy befolyással bíró Hertelendy famíliával – erről Halász Imre írt hosszasan a Nyugat irodalmi lap 1915. szeptember 1-ei számában.

Széll Kálmán

Wikipédia

Az 1843-ban Vas vármegyében született Széll Kálmán tehát komoly háttértámogatást élvezhetett a kiegyezés (1867) után, amikor a magyar úri elit ismét tömegesen kapcsolódott be a hazai politikai életbe. A Deák által meghirdetett passzív rezisztencia, az osztrák elnyomásnak való ellenállás hivatalosan véget ért a kiegyezéssel. (A valóságban ezt amúgy sem túlzottan tartották be a magyar úri középosztály tagjai, ahogyan ezt Pap József történész kutatásai kimutatták.)

A kiegyezés után a dzsentrik, az elszegényedett nemesi családok tagjai elárasztották a hazai közigazgatást. Maga Deák nem vállalt kormányzati szerepet a Béccsel való kompromisszum után, jóllehet annak kimunkálásában hatalmas érdemeket szerzett, emberei azonban az 1867-es kiegyezés után fontos tisztségeket töltöttek be a következő években.

Deák maga nem értett egyet hívei, az úgynevezett Deák-párt kormányzásának bizonyos szakaszaival, különösen bírálta a korrupt Lónyay-kormányt. Talán nem véletlen, hogy pártfogoltja, Széll Kálmán fiatalon, 28 évesen, 1871-ben elutasította Lónyay Menyhért miniszterelnök felkéréseit, és nem lett sem pénzügy-, sem pedig kereskedelmi miniszter.

1875-től vállalt magasabb tisztségeket

Végül Széll akkor jutott kormányzati szerephez, pénzügyminiszterséghez, amikor a Deák-párt végletesen meggyengült. 1875-ben az addigi ellenzéki „Balközép”, a Tisza Kálmán és Ghyczy Kálmán vezette tömörülés összeolvadt a szétporladó Deák-párt maradványaival, és létrehozták 1875-ben a Szabadelvű Pártot.

Ghyczy már 1873-ban otthagyta a Balközepet, és belépett az utolsó Deák-párti kormányok egyikébe. Ghyczy pénzügyminiszterként szigorú adóemeléseket hajtott végre. Ebbe végül belebukott, és utódja lett Széll Kálmán 1875-ben, a Wenckheim-, illetve Tisza-kormánynak lett a pénzügyminisztereként. A Tisza-kormány – amely gyakorlatilag azonos volt a fél évig hatalmon lévő Wenckheim-kabinettel, csak a miniszterelnök személye volt más – 15 évig irányította Magyarországot: senki nem volt ennyi ideig miniszterelnök itthon, mint Tisza Kálmán, „a Generális”.

Tisza azonban nem tűrte meg maga mellett a túl erős egyéniségeket, így Széll sem maradhatott sokáig a pénzügyek élén – 1875. március 2. és 1878. október 11. között töltötte be ezt a posztot.

Széll Kálmán, a pénzügyminiszter

Széllnek a kormányba való belépésekor Deák-párti programjának nagy részét fel kellett adnia: Tisza Kálmán nem engedett meg további adóemeléseket, viszont önálló magyar nemzeti bankot akart kormányra kerülésekor. Tisza e törekvése azonban a nemzetközi pénzvilág ellenállásán megbukott. Később Széll Kálmán érdeme is lett, hogy kompromisszumként három év múlva az osztrák központi bankot átnevezték, és a bankjegykibocsátást ezután az Osztrák-Magyar Bank vette át.

Halász Imre szerint Széll pénzügyminiszteri működésének legnevezetesebb ténye az úgynevezett „6% aranyjáradék megteremtése volt”. Ez azt jelentette, hogy Magyarország – ha már nem csinálhatott saját jegybankot - önálló tényezőként jelenhetett meg a nemzetközi pénzpiacokon. Ehhez az országnak megbízható adósként kellett feltűnnie, és ez sikerült is. Bár a Rothschildok ezt az akciót is gyanúsan nézegették, akárcsak az önálló magyar bankot, s nem nagyon támogatták Széll törekvéseit. Ám Tiszáék megbuktatott elképzeléseivel szemben Széllnek végül sikerült saját ötletéhez nemzetközi támogatást szereznie.

Egy nagy állami kölcsön utolsó részletei már nagyon nyomasztották a magyar államkasszát 1875 végén. Halász Imre szerint ez vezetett „a magyar járadék megteremtéséhez”. A Nyugatban írt Halász-cikk szerint Széllnek terve megvalósításához sikerült „megnyernie a berlini Discontogesellschaft nagytehetségű elnökének Hansemannak támogatását”. Létrejött tehát a 6 százalékos magyar aranyjáradék. „Ezt a magas kamatlábat az állam pénzügyi kedvezőtlen helyzete, a pénzpiacnak akkor szinte kedvezőtlen állása, de a majdani konverzióra való tekintet is legcélszerűbbnek mutatta” – Halász szerint.

Széll a magyar állam hitelműveleteit új, korszerű formában bonyolította le, amelyben „kifejezést nyert államunk hitelképessége, hitelügyi nagykorúsága” – írja róla Halász, hozzátéve: „Ha összefoglaljuk Széll Kálmán pénzügyminiszteri működésének eredményeit, dacára ama rendkívüli nehézségeknek, melyekkel küzdenie kellett, ez eredmények igen jelentékenyeknek mutatkoznak. Nem kevesebb, mint 63 millió forint deficittel vette át az államháztartás vezetését s három évvel később 23 millió deficittel hagyta azt hátra.”

Távozás a miniszteri posztról

Széll azonban erős egyéniség volt, akit Tisza Kálmán nem nagyon tűrhetett meg sokáig maga mellett. 1878-ban átmenetileg visszavonult a politikától – Bosznia okkupációja miatt éleződtek ki a vitái Tiszával. Attól tartott ugyanis, hogy ezt a lépést a Balkán teljes megszállása követi majd, természetesen óriási közös hadügyi kiadásokkal, és ezt a folyamatot nem akarta támogatni.

Húsz év múlva aztán miniszterelnökként tért vissza. 1899. február 26. és 1903. június 27. között irányította az akkor már igencsak szétesőben lévő Szabadelvű Párt támogatásával a kormányt. Vagyis a párt alakulása utáni és bukása előtti években jutott kulcsszerephez, és általában válsághelyzetben kérték fel, hogy mérséklő, kiegyensúlyozó politikájával helyrehozza elődei hibáit.

Az 1900-as évek elején azonban egyre tarthatatlanabb lett a helyzet, a Szabadelvű Párt Széll miniszterelnöki lemondása után két évvel el is vesztette a hatalmat, és végképp bomlásnak indult. Utolsó nagy eredménye miniszterelnökként Széllnek az 1902-es "gazdasági kiegyezés" megkötése volt Ausztriával, ám az egyezség csak ideig-óráig tudta stabilizálni a gyengülő monarchiát.

Maga Széll 1906 és 1910 között az Alkotmánypárt elnöke volt, de 1911 után visszavonult a politizálástól. 1915. augusztus 16-án, 72 éves korában hunyt el. 1951-ig az ő nevét viselte Budapesten a mai Moszkva tér; nemrégiben újra felvetődött a Széll Kálmán név visszaállítása.