A cunamit tenger alatti földrengés (tengerrengés), vagy tenger alatti vulkánkitörés, esetleg tenger alatti vagy parti földcsuszamlások okozhatják. Japánban a földrengés epicentruma a tengerben volt, azaz tengerrengés okozta a katasztrófát. Ilyenkor a tengerfenék megemelkedik vagy lesüllyed, ez pedig a felette lévő hatalmas víztömeget is befolyásolja. A terület felett gyűrű alakú hullám keletkezik, ami a tengerfenéken körkörösen szétterjed.

A nyílt tengeren a legtöbb esetben alig érezhető az amúgy 800-1000 km/óra sebességgel terjedő cunami. Akkor alakul ki, amikor a parthoz közeledő óriáshullám sebessége már lecsökken, a hullámnak a tengerfenékkel érintkező része a megnövekvő súrlódás miatt lelassul, egyensúlyát elveszti, aszimmetrikussá válik. Az óriáshullám negyed óra alatt akár 30 méter magasra is nőhet, de minél erősebb volt a tengerrengés és minél meredekebb a partfal, az óriáshullám annál nagyobbra nő, így akár 60 méter magas is lehet. (Az eddig megfigyelt legnagyobb óriáshullám 63 méter volt, de bizonyítottan volt már 500 méteres óriáshullám is Alaszkában.)

A történelem során már jó néhány pusztító cunami volt. 1755-ben például Lisszabon nagy része megsemmisült a szökőár miatt, illetve az azt követő tűzvészben. 1962 telén Hamburgban történt katasztrófa, a cunamiban akkor több mint 300 ember vesztette életét. 2004 decemberében pedig Indonézia partjainál egy 9-es erősségű tengerrengés váltotta ki azt a cunamit, ami a délkelet-ázsiai térségben mintegy 300 ezer ember halálát okozta – így ez volt minden idők legnagyobb természeti katasztrófája.

A cunamit sajnos nem tudjuk előre jelezni, ha a kiváltó ok a földrengés, akkor csak a cunamihullámnál százszor gyorsabban haladó tengerrengés után lehet számítógépes modellek segítségével „megjósolni” a szökőárat.

Forrás: Wikipédia