A két cég együttműködése lehetővé teszi a mérlegképes könyvelő képzésen résztvevők számára, hogy a szakképzettséget igazoló bizonyítvány megszerzése során ingyenesen gyakorlatot szerezhessenek a számítógépes könyvelésben. A Penta Unió emellett a pénzügyi-számviteli ügyintézők képzésében a kötelezően előírt számítógépes programcsomag modul oktatásán túl nagyobb óraszámban biztosítja a számítógépes könyvelés tanulását.
Az évi közel félmilliárd forint forgalmat lebonyolító Penta Unió Zrt. évente körülbelül 600 mérlegképes könyvelőt és 500 pénzügyi-számviteli ügyintézőt képez. Választásuk azért esett az Infotéka szoftvereire, mert azok széles körben elterjedtek, és a társaság stabilan, több mint húsz éve jelen van a piacon. Ráadásul az Infotéka nemcsak a könyvelés, hanem a számlázás és bérszámfejtés területére is biztosítja szoftvereinek felhasználását, ami azért fontos, mert a pénzügyi–számviteli ügyintézők bérügyvitelt is tanulnak, és vizsgáznak is belőle.
Persze azt senki se gondolja, hogy a most végző mérlegképes könyvelők ne értenének felhasználói szinten a számítógéphez, azonban a számítógépes könyvelés elsajátítása túlmutat az Office programok ismeretén.
A két cég együttműködésének köszönhetően a következő évben már gyakorlati, használható tudással felvértezett könyvelők kerülnek ki az iskolapadból.
Ingyenes számítógépes gyakorlat
A két cég együttműködése lehetővé teszi a mérlegképes könyvelő képzésen résztvevők számára, hogy a szakképzettséget...
Ókovács Szilveszter nem fogadja el a menesztését és perelni akar
Egy hónapja még tagadta Ókovács Szilveszter azt, ami miatt hétfőn menesztették
Felszólalt a Parlamentben Ókovács Szilveszter felesége, Forsthoffer Ágnes többször sikertelenül megpróbálta megvonni tőle a szót
Menesztették Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről, a Lázár János tárcájától kapott megbízásával volt gond
Öt kivételével megvan a 60 tankerület új vezetője
Ki veszi meg a magyar magánegészségügyet?
Szentirmai Gábort, a magán-egészségügyi és vállalati tranzakciós szektor elemzőjét, a Heal Partners szakértőjét kérdeztük.
Haraszti Miklós: No More Comeback Kid (wańka-wstańka) in Hungary
A 20 éves olasz srác, akinek a teljesítményére még sokáig fogjuk keresni a magyarázatot
Bár Szijjártó ígért „munkahelyteremtési” támogatást, a BYD szegedi gyára egyelőre hoppon maradt
Az NVVH elárulta, milyen széfeket találtak Seszták Miklós otthonában
Egy éven belül bezárt Rogán-Szendrei Cecília és Sarka Kata hegyvidéki kávézója
Lengyelország megelőző műveletet indított a kalinyingrádi orosz exklávé határánál
Az MNB-botrányban érintett ingatlanmulti Matolcsy-féle vezetése durván túlárazottan üzemeltetett
„A kutyám halála annyira fájt, hogy egy hétig alig ettem, csak a nyakörvét szagolgattam”
Miért érezzük úgy, hogy csak akkor vagyunk szerethetők, ha jól teljesítünk? És hogyan segíthet ezen a terápia?
Huszonnégyen meghaltak, amikor az oroszok lebombáztak egy segélyosztó központot Zaporizzsja közelében
Átalakul a Mészáros-féle MBH Bank felsővezetése
Hat önálló divízió jön létre.