Javában tombol a nyár, és aki csak teheti, igyekszik kimozdulni. A kirándulások, táborozások és vízparti lustálkodás közepette azonban gyorsan merülnek az okostelefonok. Szabadságunk alatt viszont könnyen kerülhetünk olyan helyzetbe, hogy 1-2 napig nem lesz a közelünkben működő konnektor.
Ha cserélhető akkus készülékünk van, az még egy plusz lehetőség, de mondjuk az iPhone esetében ez nem járható út.
Hogy miként tölthetjük fel konnektor hiányában is iPhone-unkat, kiderül a techline.hu cikkéből.
iPhone töltése konnektor nélkül
Sok jót lehet elmondani az Apple okostelefonjáról, azonban a készenléti/beszélgetési idő nem tartozik ezek közé. Szerencsére akkor is feltölthetjük készülékünket, ha nincsen konnektor a közelben.
Nagy Elek: Amennyiben szükséges, feljelentést teszek a HVG cikke nyomán
Orbán Viktor, a társadalmi kapcsolat – hogyan értelmezzük a volt miniszterelnök „A” kartonját?
Ungváry Krisztián: Ha igaz, amit Németh Miklós Orbánról állít, törvénytelenséget követett el
Megvan az Újszínház és a Madách Színház új igazgatója
Egy kávé egy egész asztalért órákon át? Egyre több budapesti kávézó mond nemet
Minden jel szerint nehéz nap köszönthet a republikánusokra – az amerikai félidős választásokról közvetítünk
Navracsics Tibor: Feledy Botondék jó szakmai munkát végeztek, ezért is kértük fel őket
444: Navracsics Tibor tárcájának Feledy Botond hírhedt közvetítőcégeken keresztül dolgozott
RTL: Több mint 50 millió forint közpénzbe került Orbánék 2023-as kazahsztáni útja
Csak a repülőútra 25 millió forintot költhettek.