"Úgy tűnhet, hogy nincs túl nagy jelentősége, miként is érzik magukat az akváriumok lakói, ám ha figyelembe vesszük, hogy milyen sok díszhalat tartunk fogságban - csak az Egyesült Államokban 182,9 milliót -, a kérdés egészen más megvilágításba kerül" - hangsúlyozta a kutatásokat irányító David Oldfield biológus.A kutató kollégáival összehasonlította, hogy miként viselkedik a citromsügér (Amphilophus citrinellus) különböző környezetben - természetes élőhelyén, a nicaraguai krátertóban, egy nagy mesterséges folyamban az állatkertben, valamint olyan méretű akváriumban, amilyent a lakásba szokás vásárolni.hvg.huA kutatók az agresszivitást a citromsügérek egymás elleni támadásai számában mérték, amelyeket legalább egy másodperc választott el egymástól. "Erőfitogtatásként" értékelték azonban a halak "uszonylobogtatását" is. Mint kiderült, az agresszivitást jelentősen csökkentette, ha nemcsak megnövelték a tartály méretét, de növényzet telepítésével, kövek és egyéb "tereptárgyak" elhelyezésével búvóhelyeket is képeztek az akváriumban.David Oldfield a kutatásokkal kapcsolatban kiemeli, hogy a vizsgálat segít jobban megérteni az emberek magatartását, amikor különféle társadalmi közegbe kerülnek. "A börtönökben tapasztalható erőszak részben a szűkös térrel és ingerszegény környezettel magyarázható" - fogalmazott David Oldfield.
Agresszívvé válnak a díszhalak egy szűk akváriumban
Ingerszegény, szűk akváriumban a díszhalak agresszívé válnak - derítették ki a Case Western Reserve Egyetem kutatói, akik a Journal of Applied Animal Welfare Science című folyóiratban számoltak be vizsgálataikról.
Ókovács Szilveszter nem fogadja el a menesztését és perelni akar
Egy hónapja még tagadta Ókovács Szilveszter azt, ami miatt hétfőn menesztették
Felszólalt a Parlamentben Ókovács Szilveszter felesége, Forsthoffer Ágnes többször sikertelenül megpróbálta megvonni tőle a szót
Menesztették Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről, a Lázár János tárcájától kapott megbízásával volt gond
Öt kivételével megvan a 60 tankerület új vezetője
Ki veszi meg a magyar magánegészségügyet?
Szentirmai Gábort, a magán-egészségügyi és vállalati tranzakciós szektor elemzőjét, a Heal Partners szakértőjét kérdeztük.
Haraszti Miklós: No More Comeback Kid (wańka-wstańka) in Hungary
A 20 éves olasz srác, akinek a teljesítményére még sokáig fogjuk keresni a magyarázatot
Bár Szijjártó ígért „munkahelyteremtési” támogatást, a BYD szegedi gyára egyelőre hoppon maradt
Az NVVH elárulta, milyen széfeket találtak Seszták Miklós otthonában
Egy éven belül bezárt Rogán-Szendrei Cecília és Sarka Kata hegyvidéki kávézója
Lengyelország megelőző műveletet indított a kalinyingrádi orosz exklávé határánál
Az MNB-botrányban érintett ingatlanmulti Matolcsy-féle vezetése durván túlárazottan üzemeltetett
„A kutyám halála annyira fájt, hogy egy hétig alig ettem, csak a nyakörvét szagolgattam”
Miért érezzük úgy, hogy csak akkor vagyunk szerethetők, ha jól teljesítünk? És hogyan segíthet ezen a terápia?
Huszonnégyen meghaltak, amikor az oroszok lebombáztak egy segélyosztó központot Zaporizzsja közelében
Átalakul a Mészáros-féle MBH Bank felsővezetése
Hat önálló divízió jön létre.