Nyomja a vállad a világ súlya? Az önkénteskedéssel magadat is megmentheted
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Nem csak a malacok miatt lehetnek mérgesek a Rovio madarai, immár a legnépszerűbb játéknak kijáró trónról is le kell mondaniuk.
Ha valakit megkérdeznek, melyik a legnépszerűbb mobiljáték, gondolkodás nélkül rávágja, hogy természetesen az Angry Birds. Ezúttal azonban nem volna igaza ugyanis – állítja többek között az Übergizmo – a Candy Crush Saga nevű játék elhódította tőle ezt a címet.
A „cukorkarendezős” játékot a londoni székhelyű King.com fejlesztette, és tavaly november 14-én jelent meg. Már decemberre 10 milliós letöltést mondhatott a magáénak, és év végére fel is került a legnépszerűbb facebookos játékok listájára.
Ez év márciusában lekörözte a facebookosok körében amúgy igen népszerű Farmville 2-t, és ezzel egyértelműen a közösségi oldal legkedveltebb játékává vált. Mára már napi 15 millió FB-felhasználót mondhat a magáénak, és legalább négyszer ennyien játsszák naponta valamilyen mobil eszközön, többségükben (69 százalék) hölgyek. Gratulálunk e sikerhez, azonban az Angry Birds sztorit alapul véve kérdéses, vajon hogy fognak mozifilmet készíteni a cukorkatologatásból.
A játék iOS-es és androidos készülékekre egyaránt letölthető, alább pedig egy kis ízelítőt láthatnak belőle.
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A modell már jobban van, három hónapig pihent és gyógyult.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Van orbános, mészárosos, tiborczos változat is.