Hatalmas üzletet nyer és hatalmas kockázatot vállal a 4iG a magyar hadiipari privatizációval
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
Ahogy egy gyerek is egyre több készséget sajátít el, ahogy telnek a hónapok, úgy válik az idő múlásával egyre sokoldalúbbá az alábbi emberszerű robot.
Három évvel ezelőtt még csak egy egyéves gyerek érzelmeire volt képes a Nao nevű emberszerű robot (persze ez is nagy teljesítmény), mára azonban már sokat okosodott.
Amellett, hogy nem akadály neki a göröngyösebb terep, táncol, labdázik, sőt verseket szaval. Elég régóta képes beszélni, és megérteni dolgokat, miután gyártója, az Aldebaran Robotics integrálta belé a Nuance beszédfelismerő technológiáját.
Ezt a felhő alapú technikát tovább finomították, és ennek köszönhető a legújabb bravúr: Nao immár 19 nyelven képes társalogni emberi partnerével, miközben – mint ahogy az az alábbi videón is látható – egyfajta testbeszédet is folytat. S ha már a videónál tartunk: mi másról is beszélgethetnének a legilletékesebbel, azaz Naóval, mint a robotika, az emberszerű robotok jövőjéről.
A mostani bejelentés szerint a 19 nyelven beszélő robot a jövő év elején kerülhet a nagyközönség elé.
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
A dolgozók több mint kétharmada nyilvánított véleményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.
Az okok most egyértelműek.
A BKV belső vizsgálatot indított.
A Magyar Stratégiai Zrt. tulajdonában álló ingatlan rendkívül értékes lehet.
Ennek töredéke az a pénz, amelyhez privatizációs bevételként jutott.
Tizenkét ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.