szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az Ericsson legfrissebb mobilitási jelentéséből kiderül, hogy 2019-ig a mobil-előfizetések száma várhatóan eléri a 9,3 milliárdot, és ennek több mint 60 százaléka (azaz 5,6 milliárd) okostelefonnal használt előfizetés lesz. A felhasználók már most is mindenhol alapvetőnek tekintik a gyors mobilnetet.

Az okostelefonok által nyújtott felhasználói élmény támogatása érdekében az előrejelzések szerint 2019-ig a világ népességének több mint 90 százaléka rendelkezik majd WCDMA/HSPA, azaz 3G-s hálózati lefedettséggel. Sőt mi több, a világ népességének közel kétharmada (65 százalék) rendelkezik majd 4G/LTE eléréssel, de az Ericsson jelentése azt is kiemeli, hogy a lefedettség szórása nagymértékű lesz a világ egyes régióiban.

Jelenleg az okostelefonok képviselik az összes mobiltelefon-előfizetés 25-30 százalékát, és belőlük kerül ki a harmadik negyedévben értékesített mobiltelefonok többsége (55 százalék). 2012-re, az iPhone által újragondold piac hatodik évében értük el az első milliárd okostelefon-előfizetést, a második milliárdhoz már kevesebb mint fele ennyi időre lesz szükség, 2016-ra pedig több okostelefon lesz a világon, mint hagyományos készülék. Jakab Roland, az Ericsson Magyarország ügyvezető igazgatója szerint a felhasználók bárhová mennek, már ma is gyors és megbízható mobilnetes hozzáférésre számítanak.

Ericsson

Nálunk a vezetékes alternatívája

Az okostelefon-piac növekvő trendjének hajtóereje érdekes a Kínában és egyéb fejlődő piacokon tapasztalható fellendülés, amely akkor kezdődött, amikor az alacsonyabb árszintű okostelefon-modellek elérhetővé váltak. „Észak-Amerikában a mobil adatforgalom legnagyobb részét az okostelefonok generálják, mivel a mobilszolgáltatók erre a szegmensre helyezték a legnagyobb hangsúlyt” – ismertette Kersch Péter, az Ericsson Magyarország kutatója, aki személyesen is részt vett a jelentés elkészítésében. “Európában a szolgáltatók már a mobil-szélessáv korai fázisában is igyekeztek versenyképes alternatívákat kínálni a vezetékes széles sávval szemben, ezért a mobil adatforgalom nagy részét sok helyen még mindig a modemes felhasználók teszik ki. Ugyanakkor az okostelefonok mobil adatforgalom részesedése Európában is folyamatosan növekszik.”

2013 és 2019 között a világ okostelefon-forgalma a tízszeresére nő majd. A videoszegmens évente 55 százalékkal nő, és a mobil adatátviteli forgalom több mint 50 százalékát fogja kitenni, míg a közösségi hálózatok és az internetes szolgáltatások külön-külön körülbelül 10 százalékos részesedéssel rendelkeznek majd 2019-ben.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!