szerző:
hvg.hu

Mintha az Apple Maps és egy hagyományos GPS keresztezéséből születettek volna meg az autós iOS képei.

Még a tavaly júniusi WWDC-n jelentette be az Apple autós iOS-ét, az iOS in the Car-t, ám akkor még csak meglehetősen kevés információ érkezett arról, hogyan fog kinézni és működni.

Most viszont az egyik fejlesztő megosztott néhány képet a Twitteren , amelyekről nagyon úgy tűnik, hogy kiszivárogtatott képernyőfotók a közelgő szolgáltatásról.

Ezek a képek – derül aki a Gigaom összefoglalójából – eltérnek azoktól, amelyek korábban megjelentek az Apple honlapján. Példaként két képet is mutat az oldal: felül a régebbi, alul az új képernyőfotó.

Forrás: Gigaom
Forrás: Gigaom

Az új arculatnál azonnal feltűnik, hogy az állapotsor balra, függőleges helyzetbe került, így valószínűleg kevesebb helyet foglal el a képernyőből. Felül kapott helyet a Bookmarks és a Destinations lehetőség. Az alkalmazás kezdőoldala így nézne ki:

Forrás: Gigaom

Összességében mindenesetre úgy tűnik, mintha az Apple összefésült volna egy hagyományos GPS megjelenést saját Mapsével.

Persze mindez csak ízelítő, hiszen az iOS in the Car jóval többet fog kínálni egyszerű dizájnelemeknél. Az Apple például már jelezte, hogy az autós iOS támogatja majd a Siri Eyes Free használatát, amellyel anélkül tudunk majd telefonhívásokat fogadni, SMS-eket küldeni és fogadni, zenéket elérni, hogy a szemünket levennénk az útról.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Tarlós a választási vereségről: A Jóisten szeret engem

Tarlós a választási vereségről: A Jóisten szeret engem

 Így állítanák vissza a sajtószabadságot vidéken

Így állítanák vissza a sajtószabadságot vidéken

Nem tudja még lezárni Kenderesi zaklatási ügyét az úszószövetség

Nem tudja még lezárni Kenderesi zaklatási ügyét az úszószövetség

Térey János posztumusz kötete: mintha érezte volna a közelgő véget

Térey János posztumusz kötete: mintha érezte volna a közelgő véget

Iskolába menet tűnt el két budapesti fiatal

Iskolába menet tűnt el két budapesti fiatal

Videó: kemény volt a karma, mint egy tégla

Videó: kemény volt a karma, mint egy tégla