szerző:
hvg.hu

A Facebook munkahelyi verzióját még csak pár cég tesztelheti, de ez az ingyenes, szinte minden operációs rendszeren futó számítógépes és mobilos program még jobb is, mint amit a közösségi oldaltól várunk.

Ahogy arról tegnap beszámoltunk, a Facebook elkészítette munkahelyi verzióját, amellyel a dolgozók közötti kommunikáció és a közös munka egy helyen oldható meg. A rossz hír, hogy bizonytalan ideig ezt csak néhány cég tesztelheti, a jó hír viszont az, hogy nem is kell feltétlenül kivárni, hogy a szolgáltatás mindenki számára elérhető lesz. A Slack és az Igloo is remek lehetőség arra, hogy hasonló alkalmazást kipróbáljunk, de a HipChat még jobb megoldásnak tűnik.

©

Egyrészt mert teljesen ingyenes, márészt mert szinte minden operációs rendszeren fut. A Windows-t, OS X-et és Linux-ot futtató számítógépeken, valamint Androidon és iPhone-on is működik. A szolgáltatás az online bankszolgáltatásokéhoz hasonló védelmi redszerrel rendelkezik, így természetesen megoldható, hogy csak a cégek munkatársai férjenek hozzá egy-egy fiókhoz.

"Fogd és vidd" módszerrel, egyszerűen oszthatunk meg fájlokat a munkatársakkal, akikkel chatelhetünk is - korlátlan chatszoba alakítható ki -, de videótelefonálásra is lehetőség van. Ha valakihez személyesen szól egy üzenet, akkor a kukac jel után csak be kell írni a címzett felhasználói nevét, aki az üzenetről értesítést kap. A fájlokban, a beszélgetésekben és minden megosztott információ között lehet keresni a szolgáltatáson belül, csak a kulcsszót kell megadni hozzá.

Ha ez érdekes volt, hasonlókért lájkolja a hvg.hu Tech rovatának facebookos oldalát.

Állj mellénk!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig
45 millió forinttal segítették munkánkat.
Ha neked is fontos a minőségi újságírás, csatlakozz!
Megjelentek az első családvédelmi videók

Megjelentek az első családvédelmi videók

Kis falvakba lehelne kulturális életet a kormány

Kis falvakba lehelne kulturális életet a kormány

Elfogták az utrechti lövöldözőt

Elfogták az utrechti lövöldözőt

600 lóerős BMW X4 divatterepjáró tűnt fel a színen

600 lóerős BMW X4 divatterepjáró tűnt fel a színen

May újságcikkben kéri a képviselőket a Brexit-megállapodás elfogadására

May újságcikkben kéri a képviselőket a Brexit-megállapodás elfogadására

Meglepheti, bár logikus: azért beszélünk ma máshogy, mert az őseink elkezdtek mást enni

Meglepheti, bár logikus: azért beszélünk ma máshogy, mert az őseink elkezdtek mást enni