Tipikusan a modern társadalom betegsége a mozgási nehézségekkel, kézremegéssel, súlyos görcsökkel, majd előrehaladott állapotában akár teljes mozgásképtelenséggel járó Parkinson-kór, hiszen a degeneratív idegrendszeri betegség elsősorban a lakosság egyre nagyobb részét kitevő hatvan éven felüli korosztályt érinti. Az elmúlt évtizedekben több, a betegségben szenvedő híresség – például Michel J. Fox színész, avagy a bokszlegenda Muhammad Ali – is sokat tett a kór megismertetésért, ám még így is rengeteg tévhit kering azzal kapcsolatban.

Nem minden Parkinson, ami annak látszik

A legfontosabb ezek közül talán az, hogy amit a laikusok, de nem egy esetben az orvosok is Parkinson-kórnak vélnek, az egyáltalán nem biztos, hogy valóban az – mondja Komoly Sámuel professzor, a Pécsi Tudományegyetem Neurológiai Klinikájának igazgatója. Rengeteg olyan idegrendszeri betegség létezik, amelyek kísértetiesen hasonló tüneteket produkálnak, ezeket az orvostudomány összefoglaló néven parkinsonizmusoknak hívja. A félrediagnosztizálás pedig igen veszélyes, hiszen hiába egyeznek meg szinte teljes egészében a szimptómák, ezekben az esetekben a Parkinson-kór kezelése terén jól bevált gyógyszerek nem csak nem hatnak, hanem súlyosbítják a betegséget, és komoly pszichiátriai zavarokhoz vezethetnek.

A helyzeten segít, hogy a parkinsonizmusok 90 százaléka a „klasszikus”, ma már jól kezelhető Parkinson-kór eredménye. Ráadásul a felkészült neurológusok képesek kizárni az egyéb betegségeket, mivel a Parkinson-kór minden esetben aszimetrikus, azaz a tünetek az egyik oldalon jelennek meg, és fokozatosan terjednek át a beteg másik oldalára. Ezzel együtt is nem egy esetben éveket vesz igénybe a pontos diagnózis felállítása, teszi hozzá Komoly Sámuel, ami azt is jelenti, hogy addig sem indulhat meg a gyógyszeres kezelés. Ebből a szempontból nagy jelentőségű az pécsi kutatás, amely az agyi vaslerakódás és a degeneratív idegrendszeri betegségek közötti összefüggést vizsgálta nagy teljesítményű MR készülékek segítségével. Az eredmény egy olyan vizsgálati módszer lett, amely révén egy szkenneléssel meg lehet állapítani, hogy a beteg valódi Parkinson-kórban, vagy ahhoz csak kísértetiesen hasonlító parkinsonizmusban szenved-e.

A felismerés könnyebb, a kezelés nehéz

Az ehhez hasonló sikerek ellenére a nagy áttörés a mai napig várat magára a Parkinson-kór kezelése terén. Azzal már jó ideje tisztában vagyunk, hogy a betegségért egy jól körülhatárolható idegsejtcsoport, a dopamin előállításáért felelős „fekete mag” pusztulása a felelős, ám azt csak találgatják a kutatók, hogy miért is következik be mindez. A genetikai háttértől kezdve a környezeti hatásokon át egészen az életmódig sok mindent vizsgáltak már, ám végleges válasz még nincs erre a kérdésre.

Parkinson-kór belülnézetből: a vasérzékeny MRI technikával készült képen az egészséges, pirossal jelölt fekete mag, és a kékkel jelölt, a valódi Parkinson-kór okozta sejtpusztulás miatt a felére csökkent terület látható.

PTE

Egy érdekes összefüggésre mindenesetre rávilágít a PTE professzora: az adatokból jól látszik, hogy a betegség érzékelhetően gyakoribb a visszahúzódó, borúlátásra és depresszióra hajlamos személyiségek körében. Ennek oka nem ismert; az is lehetséges, hogy a mozgáskoordináción kívül az örömélményben és a jutalmazásban is szerepet játszó dopamin eleve kisebb mennyiségben termelődik az ilyen emberek agyában, és így a betegség is könnyebben alakulhat ki. A pszichológiai okoknál a laikusok számára jóval nyilvánvalóbb a fejsérülések és a Parkinson-kór kialakulása közötti összefüggés – a közelmúltban egy magyar kutatás világított rá arra, hogy az olyan enyhe fejsérülések, mint például egy kerékpáros-baleset is komoly következményekkel járhatnak.

A Parkinson-kór még nem a vég

Bár a kiváltó okok még nem ismertek, az a tény, hogy a Parkinson-kórt egy jól körülhatárolható agyi terület pusztulása okozza, megnyitja az utat a különböző terápiák előtt. A dopamin szinten tartását célzó gyógyszerek segítségével a betegeket már jó ideje öt-hat éven át tünetmentessé tudják tenni az orvosok, ám az előrehaladott sejtpusztulás óhatatlanul maga után vonja a tünetek újbóli súlyosbodását. Szerencsére két új terápia már ezen is segíthet.

Az egyik a mélyagyi stimuláció, amely révén az agyba ültetett mikroelektródák segítségével ingerlik az érintett agyterületeket, kiváltva a dopamint. (Ezt és hatását mutatja be az alábbi, angol nyelvű videó is.) A másik, világszerte újnak számító módszer pedig egy a cukorbetegek kezelése során használt inzulinpumpához hasonló eszköz, amely révén a hatóanyag közvetlenül a vékonybélbe juttatható el. Mindez azért fontos, magyarázza Komoly professzor, mert így a dopaminszint állandó marad, ami megakadályozza a betegek életét megrontó heves tünethullámzás kialakulását.

A Pécsen is alkalmazott új módszerek minden túlzás nélkül átalakítják a betegek életét, hiszen az adatok azt mutatják, hogy ezek révén a tünetmentes, avagy kevés tünettel járó időszak 10-15 évvel is kitolható. Mindez azért is óriási jelentőségű, mert a betegek jellemzően nem a Parkinson-kórba, hanem annak szövődményeibe halnak bele. Az egyre súlyosabb mozgásproblémákkal küzdő emberek rengeteg esetben elesnek, ágyhoz kötötté válnak, amely aztán a jellemzően idős, meggyengült szervezetű betegek esetében súlyos szövődményekhez (tüdőgyulladás, felfekvések stb.) vezet. Az új módszerek így nem csak az életminőséget javítják, hanem az életet is meghosszabbítják, hangsúlyozza a szakember.

Az őssejtterápia nem a Szent Grál

A sikerek ellenére a Parkinson-kutatás nem egy esetben vezetett súlyos kudarcokhoz is. Az egyik ezek közül a kísérleti őssejtterápia bukása volt, ami fontos tanulságokkal szolgál az őssejtektől csodát várók számára is – mondja Komoly Sámuel. Az Egyesült Államokban végzett kísérlet során elvetélt embriókból származó őssejteket ültettek be az önként jelentkezők agyába, és az első két évben a módszer sikeresnek is tűnt, miután az új idegsejtek pótolták az elpusztultak dopamintermelését.

Az első sokk akkor érte a kutatócsoportot, amikor azt tapasztalták, hogy a beültetett sejtek túlburjánzásnak indultak, a fokozott dopamintermelés kezelhetetlen túlmozgásokat okozott, nem egy esetben pedig rosszindulatú elváltozások keletkeztek, így a sejtcsoportokat meg kellett semmisíteni. Az új sejtekben ráadásul megjelent a Parkinson-kór jelenlétét kísérő, a sejtek pusztulását előrejelző fehérje is, azaz a kísérlet mindenképp kudarcot vallott. Mindez jól mutatja, hogy miért érdemes óvatosan kezelni a csodálatos gyógyulásokat eredményező őssejtterápiákról szóló híreket, és az ezt ajánló intézményeket: egy nem ellenőrzött körülmények között zajló ilyen beavatkozás súlyosabb következményekkel járhat, mint az eredeti betegség.

A történet arra is rámutat, hogy a legjobb esetben is csak részsikereket érhetünk el, ha nem tudjuk visszafejteni a kezelt betegség kiváltó okát. Ezért is nagy jelentőségű a korábban már említett pécsi kutatás, hiszen amennyiben sikerülne igazolni a vasi agylerakódás és a sejtpusztulás közti összefüggést, úgy arra is lehetőség nyílna, hogy a vas eltávolítása révén teljesen tünetmentessé váljanak a betegek. Hasonló módszer már létezik, mondja Komoly Sámuel, hiszen a Parkinson-kórnál lényegesen ritkább, ám szintén nagyon súlyos tünetekkel járó, a réz lerakódása által okozott Wilson-kór esetében már gyógyszerekkel képesek vagyunk a réz eltávolítására az agyból. Egyelőre nem tudni, hogy a pécsi eredmények milyen további haszonnal járnak a rejtélyes betegség kezelése terén, ám az agykutatásban az elmúlt évtizedekben elért elképesztő eredmények legalábbis reményt adnak arra, hogy belátható időn belül megtalálhatjuk a Parkinson-kór nyitját.