6 új ötlet a hosszú és egészséges élethez
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Már egy hónapot sem kell várni az új Windows megjelenéséig, és egy nem hivatalos információ szerint nem csak letöltés útján és DVD-ként lehet majd beszerezni az új operációs rendszert.
A német WinFuture információi szerint a Microsoft új operációs rendszere nemcsak az eddig megszokott DVD-csomagban érkezik majd a boltok polcaira, az OS kiskereskedelmi változatát pendrive-on is meg lehet majd vásárolni. A Microsoft szóvivője egyelőre sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta a német weboldal értesüléseit, a cég szokás szerint nem kommentál pletykát.
A hírt azonban megerősítheti, hogy a redmondi cég az új operációs rendszert nemcsak a hagyományos laptopokra, hanem olyan hardverekre is szánja, amelyekben nincs DVD meghajtó, így ez a megoldás lehetővé tenné, hogy ezekre az eszközökre is telepíteni lehessen, internetkapcsolat nélkül is.
Persze ahhoz, hogy egy ultrabookra lehessen telepíteni a Windows 10-et, nem feltétlenül kell pendrive, hiszen bizonyos esetekben az operációs rendszert ingyen lehet majd letölteni. A július 29-i megjelenés napján csak a kivételezettek juthatnak majd hozzá, de aki türelmetlen, az már most telepítheti az új oprendszer előzetes verzióját – ha most XP vagy bármilyen nem jogtiszta Windows fut a gépén, akkor ez kötelező ahhoz, hogy később ingyen használhassa a 10-es Windowst. Egy korábbi cikkünkben megnézheti, hogy az ön gépe egyáltalán alkalmas-e a Windows 10 futtatására.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Sokszor kipróbált eszközökkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
Azt még nem tudni pontosan, mi célból.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.