szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A készülőben lévő nemzetközi egyezmény értelmében az aláíró államok garantálnák, hogy az internetszolgáltatóknak nem lehet baja a szerzői jogsértésekből, cserébe köteleznék őket az esetek jelentésére és az ügyféladatok kiadására. Magyarország nincs az egyezmény aláírói között, de a magyarokat közvetetten így is érintheti, ha életbe lép a megállapodás.

Több mint öt éve kezdődtek azok a tárgyalások, melyek alapján hamarosan tető alá lehet hozni a Trans-Pacific Partnership (TPP) névre hallgató átfogó kereskedelmi, melynek szellemi tulajdonnal foglalkozó fejezete komoly változásokat hozhat a magáncélú letöltések megítélésében.

Az egyezmény szövegét az aláíró államok – melyek közt az első körben nincs európai állam, de ott van többek között az Egyesült Államok, Kanada és Japán – múlt héten véglegesítették. A Wikileaks által kiszivárgott dokumentum alapján a csatlakozó országok törvénymódosításai után az internetszolgáltatóknak jelenteniük kellene, ha hálózatukon azt észlelik, hogy valaki jogvédett tartalmat tölt le jogtalanul.

A TorrentFreak kiemeli, hogy a filmeket, zenéket és egyéb jogvédett tartalmakat letöltő felhasználók jelentését nem feltétlen kellene kötelezően vállalnia minden netszolgáltatónak, de az államoknak jogi eszközökkel kellene “ösztönözniük” erre a vállalatokat. A témával foglalkozó több oldal értelmezésében is feltűnik, hogy elég erős ösztönző lenne például az, ha a jogsértés jelentése és a jogsértő személyes adatainak átadása esetén a netszolgáltató mentesülhetne a felelősség alól.

Az első körös aláírók között nem véletlen nincs EU-s ország: mivel az Európai Parlament már a TPP-nél gyengébb kezű ACTA hamisítás elleni kereskedelmi megállapodás aláírását is elutasította, ezért az uniós államok lakói közvetlenül szinte biztosan nem lesznek kitéve a TPP hatásainak. Közvetetten viszont okozhat gondokat: egyrészt több amerikai online szolgáltatásnak is végleg betehet az egyezmény. Másrészt az internetszolgáltatók nem csak a letöltő oldaláról látják az adatokat, hanem tartalomszolgáltatóiról is. Tehát ha itthonról töltünk le valamit, ami egy amerikai szerveren van, akkor adataink egy része máris a tárhelyszolgáltató kezébe kerülhet, aki kiadhatja azt a jogvédett tartalom akár itthon is jelen lévő tulajdonosának.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!