Videó: néhány órája felszállt a világ legnagyobb repülő járműve

A múlt hétre tervezték, végül most jött össze a 92 méter hosszú Airlander 10 léghajó első repülése.

  • hvg.hu hvg.hu
Videó: néhány órája felszállt a világ legnagyobb repülő járműve

Az Airlander 10 hibrid léghajót eredetileg katonai célokra tervezték, és korábbi formájában már hajtottak is vele végre tesztrepülést. Az amerikai hadsereg Afganisztánban szerette volna használni, felderítésre.

A hadi projektet azonban lefújták, így a légi jármű hosszú kényszerpihenőn volt, miközben a Hybrid Air Vehicles átdolgozta, hogy kereskedelmi léghajózást végezhessen vele. A léghajó végső formáját elnyerve szerda délután szállt fel először az angliai RAD Cardington légibázisról.

A léghajók menetelését a Hindenburg 1937-es katasztrófája akasztotta meg igazán, azóta megtört az ilyen járművek innovációja. Érdekesség, hogy míg a New Jerseyben 35 ember halálos áldozatot követetelő baleset léghajójához még hidrogént használtak, az Airlander 10 már nem azzal, hanem 36 ezer köbméternyi nem gyúlékony héliummal emelhető a levegőbe.

Ha érdeklik a repülők és a repülés, érdekes újdonságokért lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.