szerző:
hvg.hu

A Mateking a matematikát próbálja érthetővé tenni, most pedig az év honlapjának választották oktatás és e-learning kategóriában is. Tanuljon deriválni 10 perc alatt!

Szerdán kihirdették ki a Magyar Marketing Szövetség és az Internet Marketing Tagozat által szervezett 2016-os Az Év Honlapja díj győzteseit. A versenyre 240 nevezés érkezett, egy matematikai e-learning oldal, a mateking.hu pedig két díjat is kapott: Oktatás és E-learning kategóriában is Az Év Honlapja lett, utóbbiban immár másodjára.

Mosóczi András egyetemi tanár, a mateking.hu megálmodója azt mondta, a cél az volt,hogy egy olyan színes, letisztult, egyszerű és logikus képet alkossanak a matematikáról, amit bárki bármikor megnézhet, visszapörgethet újra meg újra és ami mindenki számára világossá és érthetővé teszi a legbonyolultabb összefüggéseket is. "Mindez 2009-ben történt, és azóta már jópár év telt el ami alatt sok minden megvalósult ebből az elképzelésből" – mondta.

A Matekingnek már 45 ezer felhasználója van, köztük sok diák, az oldal pedig Magyarország legnépszerűbb e-learning oldala lett, már minden tizedik hazai egyetemista használja, s a szakma elismerését is kivívta magának. Az oldalnak közös projektjei is vannak egyetemekkel közösen, így az Óbudai Egyetemmel és az ELTE-vel is vannak megállapodásaik.

©

"Vicces matematikának is szoktam hívni, mivel a tananyagok olyan stílusban magyarázzák el a nehéz matematikai összefüggéseket, amitől azok inkább szórakoztatóak, mint nehezek. Emellett nagyon tömör és vizuális. Ez nem egy videó tutorial ahol a tanár tempójában haladsz, itt a saját tempódban tanulhatsz. A legtöbb dolgot színekkel, rajzokkal magyarázunk el szöveg nélkül. Ezáltal sokkal jobban megmarad és sokkal gyorsabban érthető lesz, emellett sokkal logikusabbak és látványosabbak a magyarázatok" – tette hozzá a mateking.hu megálmodója.

Azt azért hozzá kell tennünk, hogy a honlapon lévő témákörök alapján ez leginkább valóban az egyetemistáknak segíthet, de az egyik menüpontban például deriválni is meg lehet tanulni 10 perc alatt.

Akinek gondja akad időnként a matekkal, annak ajánlunk egy appot is: ha felteszi ezt az alkalmazást a telefonjára, akkor ránézésre megoldja majd a matekpéldákat a mobil.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Állj mellénk!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig
45 millió forinttal segítették munkánkat.
Ha neked is fontos a minőségi újságírás, csatlakozz!
100 köbméternyi szemét gyűlik egy falu határában

100 köbméternyi szemét gyűlik egy falu határában

Pápalátogatás Csíksomlyón: akár 400 ezer forintot is lehet nyerni utazási támogatásra

Pápalátogatás Csíksomlyón: akár 400 ezer forintot is lehet nyerni utazási támogatásra

Külföldi sportszervezeteket csábítana ide a kormány

Külföldi sportszervezeteket csábítana ide a kormány

Harrach Péter az alelnöke annak az egyesületnek, amelynek saját törvényjavaslattal ad állami földeket

Harrach Péter az alelnöke annak az egyesületnek, amelynek saját törvényjavaslattal ad állami földeket

Lehetetlen kimondani ennek a könyvnek a címét

Lehetetlen kimondani ennek a könyvnek a címét

Mészáros Lőrinc vasútépítő veje Mészáros lapjában áll ki a vasútépítés mellett

Mészáros Lőrinc vasútépítő veje Mészáros lapjában áll ki a vasútépítés mellett