Mondtak valami nagyon érdekeset az Amazonról az amerikaiak

Jeff Bezos valamit nagyon jól csinál, az amerikaiak szerint az ő döntései vannak a legnagyobb hatással mindennapjaikra.

  • hvg.hu hvg.hu
Mondtak valami nagyon érdekeset az Amazonról az amerikaiak

A nemrégiben kirobbant Facebook-botrány óta (ha szívesen olvasna a témával kapcsolatban, kövesse ezt a linket) a felhasználók jóval kritikusabb szemmel nézik a tech-cégeket, azonban mégsem állítható, hogy egyformán neheztelnének rájuk.

Az amerikaiak mintegy 20 százaléka ugyanis úgy gondolja, hogy a nagy tech-cégek közül az Amazonnak van a leginkább pozitív hatása manapság a társadalomra – derült ki a SurveyMonkey/recode felméréséből, amelybe több mint 2700 amerikai felnőttet vontak be április elején.

SurveyMonkey/recode

20 százalék elsőre nem tűnik soknak, azonban a választhatók listáján még jó pár cég szerepelt, és senki sem szorongatta meg az Amazont. A második helyre került Google-t csak 15 százalék választotta legpozitívabb hatást kiváltó cégnek), utána az Apple (11 százalék), majd a Facebook (10 százalék) következett. Ez utóbbinál érdemes megjegyezni, hogy egy korábbi felmérés szerint az amerikaiak 32 százaléka véli úgy, hogy a legnagyobb közösségi oldalnak kifejezetten negatív hatása ven a társadalomra.

A megkérdezettek 22 százaléka szerint Jeff Bezos (Amazon vezérigazgató) döntései komoly hatással vannak rájuk, Sundar Pichainál (Google) 18 százalék, míg Mark Zuckerbergnél (Facebook) 17 százalék ez az érték.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.