Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
Magyar kutatók által felfedezett és tanulmányozott 180 millió évvel ezelőtt élt őskrokodil maradványairól szóló tudományos kutatás eredményeit publikálták a szakértők a PeerJ tudományos szaklapban csütörtökön.
Fitos Attila amatőr kutató 1996 nyarán bukkant egy különleges fosszíliára a Gerecsében, ahol fogak és csontok peregtek ki a Pisznice-hegy oldalában található egyik kőfejtő 180 millió éves, vörös gumós mészkőrétegeiből. Az első leleteket újabbak követték, míg végül egy krokodil részleges csontváza rajzolódott ki a preparálási munkálatok után.
Az előzetes vizsgálatokat követően 2017-ben dolgozták fel a leletanyagot részletesen és tudományosan. Ebben az ELTE kutatói mellett az brit Edinburgh-i egyetem és a német Martin Luther Egyetem munkatársai vettek részt - mondta el Ősi Attila paleontológus, a leletanyagot bemutató sajtótájékoztatón, a Természettudományi Múzeumban.
A megtalált fogak, állkapocstöredékek, csigolyák, függesztőövelemek, végtagcsontok és páncélelemek alapján a mintegy öt méter hosszú tengeri ragadozó a krokodilok Thalattosuchia csoportjához tartozott, amelyek a krokodilok fejlődéstörténete során először alkalmazkodtak a tengeri életmódhoz. A csontváz egyes elemein azonosított diagnosztikus jegyek alapján a gerecsei krokodil különbözik minden eddig ismert formától, így a Magyarosuchus fitosi nevet kapta a magyar nép és a lelet megtalálója, Fitos Attila után. Törzsfejlődési kapcsolatait vizsgálva kiderült, hogy a Nyugat-Európa alsó jura rétegeiből ismert Pelagosaurus legközelebbi rokona.
A kutató kiemelte, hogy a krokodil megőrződési körülményei mellett csontjai is sok érdekességet mutatnak: a gerincoszlop legvégén az egyik farokcsigolya különösen megnyúlt neurális tüskét visel, amely arra utal, hogy ennek a krokodilnak egy alacsony, de az úszásban minden bizonnyal fontos szerepet játszó farokúszója lehetett. Emellett megőrizte erős, csontos elemekből álló, hasi és háti páncélzatát is, amiből a kutatók arra következtetnek, hogy a krokodilok evolúciójának korai szakaszában végbement első tengeri életmódhoz való alkalmazkodás mozaikos volt: míg bizonyos testtájak, például a megnyúlt koponya, vagy a farokúszó már az úszó életmódhoz alakultak, olyan tulajdonságaik, mint a járásra alkalmas végtagok, vagy a masszív páncélzat még szárazföldi őseikre emlékeztetnek.
A leletanyagok a múzeum állandó kiállításában megtekinthetők, de a kutatómunka eredményeit figyelembe véve a közeljövőben tervezik a krokodilfosszíliák külön részben, más kontextusban való bemutatását is.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.