szerző:
Gécs Dániel
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Több mint nyolc év telt el azóta, hogy először magára húzta jelmezét, így az Insomniac Games-féle Spider-Manben egészen új oldaláról mutatkozik meg a húszas éveit taposó Peter Parker. New York kedvenc hálószövője most is lelkes bűnüldöző, ám a kihívásokkal teli világban már nem csak szupererőre van szükség. Nekiültünk, és kipróbáltuk a Sony konzoljának több mint két évig fejlesztett újdonságát.

Pókember túlzás nélkül az egyik legismertebb szuperhős, mégis nagyon kevés olyan videojáték készült róla, amelyre felhőtlen örömmel gondolnánk vissza. A 2012-es, több platformon is debütált The Amazing Spider-Man és folytatása viszonylag hű módon tudta prezentálni Peter Parker életét, ám tökéletes munkáról itt sem beszélhettünk. Ennek egyszerű oka van: az épületek közti himbálózás túlságosan monotonná vált, így pár órányi szórakozást leszámítva a legnagyobb rajongók sem reménykedhettek hosszan tartó kikapcsolódásban.

Hasonló félelmünk támadt az alcím nélküli Spider-Man 2016-os bejelentésekor is. Az Insomniac Games szerencsére az első információk elhintésekor világossá tette, hogy PlayStationre készülő programjuk mechanikailag több szempontból sem hasonlít majd a korábbi Pókember-játékokra, noha az alapot természetesen békén hagyják. Hogy ez mennyire sikerült, arra tesztünkből szintén fény derül. Lássuk hát!

©

Van új a nap alatt

Az első és legfontosabb, hogy a fejlesztők végre felismerték, Pókember történetét felesleges ugyanazzal a felütéssel újra és újra elkezdeni, hiszen mindenki tudja, hogyan lett Peter Parkerből az, ami. Ehelyett a játék a hálószövő nyolc évvel későbbi életét igyekszik feldolgozni, azt a periódust, amikor Parker már rég túlnőtt tinédzser énjén, és egyszerre próbál szuperhős, valamint karrierjét egyengető tudóspalánta lenni – úgy ám, Peter itt már rég nem fotóriporter.

Hősünk a civil élet lehetséges mértéke mellett nem kevés energiát fektet társasági és magánéletének alakításába is. A részletek ismertetése óriási hiba(=spoiler) volna, így a karakterlista teljes felsorolásától talán jobb, ha eltekintünk. Na, jó, annyi talán elmondható, hogy az alapműből ismert figurák egytől egyig visszatértek, így a Parker szívének mindig kedves Mary Jane Watson, valamint May néni is itt van. Fontos azonban, hogy utóbbiak szintúgy eltérnek az eddig ismert csapástól.

MJ például szenzációhajhász újságíróként keresi a kenyerét, mely nem egy alkalommal komoly veszélybe is sodorja. May néni pedig, hát, May néni. Mármint nem a Hazatérésből ismert, kissé sztriptíztáncos beütésű nőcske, hanem a vérbeli aggódó rokon, aki természetesen pont akkor zaklatja hősünket, amikor a legnagyobb balhé közepén kellene helytállnunk.

Peter legjobb iskolai barátjának apja, Norman Osborn, valamint a hősünket emberi mivoltában gyakran megalázó J. Jonah Jameson szintén feltűnik (igaz, mindketten más pozícióban), ahogy az Újvilág-képregényekből ismert Miles Moralesszel is dolgunk lesz. Utóbbi valószínűleg a létező legjobb húzás volt a készítők részéről: az új és a régi Pókemberek soha korábban nem verődtek így össze, közös játékban is most először pillanthatjuk meg őket. No, de többet tényleg nem, már így is elkezdtük lehámozni a sztori legizgalmasabb pontjaihoz vezető részeket...

©

Ellenségeket illetően bőséges a paletta, egyikükkel már az indítást követő első percekben komoly harcba bonyolódunk: Wilson Fisket, azaz a Vezért kell elintézzük, az ő likvidálása azonban csak olaj a tűzre, bebörtönzésével pedig még több rosszarcú kezd mozgolódni New York-szerte. Feladatunk nem más, mint megtisztítani az utcákat, hogy végre a béke-szigetévé váljon az Egyesült Államok legnépesebb városa.

Mint egy film

Oscar-díjat érdemlő fordulatokra felesleges számítani, a 20 órányi történet azonban ezt leszámítva is végig feszült, és egyetlen pillanatban sem válik unalmassá. Ez nagyrészt a sztori fővonalait elválasztó, filmszerű átvezetőknek köszönhető, melyek valóban olyan érzést keltenek a játékosban, mintha épp most ültünk volna be valamelyik nagyobb költségvetésű mozira.

©

Spanyolviaszt feltaláló megoldásra persze ne is számítsunk, egyszerűen arról van szó, hogy a készítők ügyesen adagolták a dráma, az akció, továbbá a humor hozzávalóit a szkriptek megírásához (nem véletlenül szerepel a Marvel felirat a főcím mellett). A közeg abszolút szerethető, hála a kor elvárásaihoz több mint igazodó grafikai motornak. A játék természetesen PlayStation 4 Prón és 4K-s felbontású kijelzőn fest a legjobban, de aki a konzol sima változatát birtokolja, nos, annak sincs miért aggódni, a látvány így is lehengerlő. A képpontokat nagyítóval vizsgálóknak álljon itt egy felvétel, amely a két masina közti (látható) különbségeket igyekszik vázolni, habár a legtöbb résznél szinte hunyorogni kell, hogy eltérést találjunk:

A filmes megvalósítás azonban hordoz magában némi problémát is, hiszen ami a vásznon kiválóan működik, egy interakciókra épülő videojáték esetében már kevésbé. A program cselekményét ugyanis végig éles váltások igyekeznek színesebbé tenni, amely az adrenalin folyamatos szinten tartása miatt kifejezetten jó húzás, egyesek számára ugyanakkor zavaró is lehet. Egész pontosan arról van szó, hogy míg az egyik pillanatban Peter Parkerként próbálunk meg érvényesülni, rá néhány másodpercre már házfalak között ugrálunk, aztán újból emberek vagyunk, majd hirtelen megint üldözésbe keveredünk.

Értjük mi célt szolgál ez, és valahol jár is érte a piros pont, de hiába vezérelte jó szándék a fejlesztők kezeit, valahogy nagyon nem jól sült el. Gyakran támadt ugyanis olyan érzésünk,

mintha egy háromrészes, egyenként kétórás mozit akarnának 25 perc alatt ledarálni, és az így kapott maszlagot egyben lenyomni a torkunkon.

Elveszni New Yorkban

Minderre szerencsére létezik ellenszer, így két küldetés között bőven van időnk kifújni magunkat. És pont ez az, ami az idei Spider-Mant nagyban megkülönbözteti elődeitől, a lehető legjobb értelemben: New York hatalmasabb, mint valaha (de tényleg, elképesztő, amit a fejlesztők műveltek), és minden szeglete, beleértve a Central Parkot és a Times Square-t, csak arra vár, hogy felfedezzük. Utóbbi kimondottan jól sikerült, nem véletlen, hogy a fejlesztők erre a funkcióra tartalékolták energiáikat. Soha, egyetlen Pókember-játékban nem volt ennyire szórakoztató a házfalakon való rohangálás, a látvány pedig, ahogy a talpunk alatti város megelevenedik például a dinamikusan változó napszakoknak hála, egyszerűen döbbenetes.

A rohangászás persze nem csak kötetlen időtöltésre jó, hiszen komoly feladat hárul rá: a sztorin kívül a térképen fellelhető missziók megoldására is időt kell szakítsunk, melyekből elképesztő mennyiség áll rendelkezésére. Utcai betörések, rablások, lopások megakadályozásától különféle tornyok, elektronikai eszközök megbütyköléséig terjed a skála, ahogy egyszerűbb, kutatómunkát igénylő feladatok is vannak. Ilyen például, amikor Peter gimis korában széthagyott táskáit kell begyűjtenünk, amelyek városszerte hevernek valamelyik sikátor mélyén. Ha pedig nem az utcán bóklászunk, javarészt a laborban töltjük az időt, ahol szintén bőven akad tennivaló: vegyületeket analizálhatunk, áramforrást javíthatunk, melyek jópofa, gyakran gondolkodást igénylő minijátékok formájában jönnek elő.

A már felfedezett pontok között gyorsutazhatunk is, mondjuk metróval, és érdemes is kipróbálni, töltőképernyő helyett ugyanis átvezető mozikat nézhetünk arról, hogyan próbál elvegyülni hősünk a tömegközlekedő New York-iak között. Van például olyan, amikor Parker szelfit készít az őt letámadó rajongókkal, máskor a telefonját babrálja. Apró dolognak tűnnek ezek, pedig valójában szokatlan feljesztői igényességről van szó, nem túl gyakori, hogy a készítők még ilyesmire is odafigyelnek. Ahogy arra sem, hogy a program a sima, gyakorlatilag tennivaló nélküli bolyongást is folyamatosan ponttal honorálja, akkor is, ha csak 15 percnyi játékidőnk van.

©

 

A tapasztalati pontok gyűjtése ráadásul némi szerepjáték beütést ad a Spider-Mannek, lévén különféle technikák kifejlesztésére fordíthatjuk azokat. A képességfa alapvetően három ágra oszlik, de minden vonal további, kitanulható skilleket kínál, hogy mindenki a habitusának megfelelően tudja priorizálni a hálószövőt. A játékstílus kialakításában a megszerezhető ruhaköltemények is segítségünkre lesznek (bizony, nem egyetlen gúnyában kell végigverekedjük magunkat), ezeket mind a játék előrehaladtával tudjuk beszerezni. Pókember egyik legfontosabb tulajdonsága az úgynevezett fókusz (igen, így magyarul, merthogy a program hazai nyelven is elérhető), mellyel egyrészt az ütések erejét, másrészt Peter életpontjait tölthetjük, ha beütne a krach. Ez azért is lényeges, mert egyes ruhák e jellemzőt képesek növelni. És nyilván ezeket a legnehezebb megkaparintani.

Tudósember lévén hősünk a csatatéren hasznosítható kütyüket is előszeretettel fejlesztget. Van itt minidrón, áramütést okozó eszköz és hálóvető gránát is. Mindegyiket ugyan nem fogjuk használni, sőt, bizonyos szituációkban a kombókkal csak még látványosabbá tehető ökölharc tűnik a legjobb megoldásnak, bőségesen akadnak majd helyzetek, amikor épp ezek a kis műszerek fognak kihúzni a csávából. Arról nem beszélve, hogy a pálya végi nagyobb ellenfelek legyőzése más és más technikát igényel, a küzdelem során pedig nem egyszer ilyen kütyükre is szükség lesz. Érdemes tehát mindegyikből betárazni, főleg, hogy Pókemberhez hasonlóan ezek is továbbfejleszthetők.

Köszönjük, öröm volt

Bár a hivatalos kommüniké szerint két évig készült, a PS4-es Pókemberről messziről érződik, hogy készítői jóval több időt pakoltak a tökéletesítésébe. Hogy mennyi az annyi, részletkérdés, úgyis az eredmény a lényeg, az pedig majdnem tökéletes: adott egy óriási, szabadon bejárható világ, egy már felnőtt, de még mindig vicces szuperhős (szó szerint, Peter ugyanis folyamatosan szórja a poénokat), tömérdek ismerős, ráadásul irányítható figura, tucatnyi megoldásra váró feladat, és a hab a tortán, az igazi Pókember-érzés. Nem hibátlan, főleg a közeget jobban megvizsgálva, hiszen a járókelők például kizárólag biodíszletként teljesítenek, feladattal egyikük sem bíz meg. Ami bizony csökkent valamit az élvezeti értéken, de annyit azért nem, hogy ne érje meg a vele töltött idő. Mert bizony ezzel a Pókemberrel öröm játszani.

A programot 10-ből 8 pontra értékeltük, PlayStation-tulajdonosoknak egyértelműen kötelező darab.

Többi játéktesztünket itt találja. Ha rendszeresen szeretne értesülni róluk, lájkolja és figyelje a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!