Az Egyesült Államok hatodik önálló haderőnemként elképzelt Space Force létrehozása 3 milliárd dollárból oldható meg, üzemeltetése pedig a következő öt év során 10 milliárd dollárt emészthet fel – áll a Defense News katonai szaklap által megszerzett, Heather Wilson légierőért felelős miniszter által szignált feljegyzésben. Az összesen 13 milliárd dollár önmagában is rengeteg pénz, de még riasztóbb a kép, ha hozzátesszük: Mike Pence amerikai alelnök bő egy hónapja, augusztusban még 8 milliárd dollárról beszélt a Pentagonban.
Tavasszal Donald Trump amerikai elnök sürgette az űrhaderő létrehozását.
A légierő megvalósítási javaslatának legnagyobb tételét a felszerelések költsége teszi ki, 7,2 milliárd dollárt szánnak ezek beszerzésére és működtetésére a következő öt évben. Hogy milyen eszközökről és képességekről van szó, azt jól bemutatja az amerikai légierőnél 1982 szeptembere óta létező Air Force Space Command (AFSPC) nevű űrparancsnokság idén tavasszal közzétett videója: az önállósodás útjára terelt szervezet őrködne minden olyan eszköz és rendszer fölött, amely az űrből biztosítja bizonyos földi katonai és civil szolgáltatások működését. És, ahogy a kisfilmből kiderül, ha kell, akkor az amerikai hadsereg az űrben sem fél majd erőt demonstrálni.
Orbán Viktor jóslataiban csalódtak Kárpátalján, miután az oroszok rakétázni kezdték a magyarlakta vidéket. Mit gyártottak a lerombolt üzemben? Hogyan élte túl a támadást az óvóhelyre rohanó munkás? Mekkora a pusztítás mértéke? Földes András riportja Munkácsról.