Terjedelmes cikkben számolt be arról a The New York Times csütörtökön, hogy az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump nem hajlandó megválni iPhone-jaitól, pedig biztonsági szakemberek erre külön is figyelmeztették. A nem a Fehér Ház által adott készülékeket ugyanis könnyű lehallgatni, és Trump esetében a hírek szerint erre folyamatosan sor kerül.
A hír napvilágra kerülése után az elnök szokásosan a Twitteren kezdett őrjöngésbe. Szerinte a cikk totális tévedésekkel van tele, de sem most, sem később nem hajlandó időt fecsérelni arra, hogy kijavítsa a napilap írásában lévő hibákat. Trump bejegyzésében hangsúlyozta, ő kizárólag a kormány által jóváhagyott készülékeket használ. Ezzel viszont csak egy a gond.
Regisztrált felhasználónak sem kell lenni, hogy valaki ellenőrizze, milyen készülékről írta bejegyzését az adott személy, a mikroblog ugyanis lehetőséget ad erre. Trump esetében is látható, milyen rendszerről közli mondandóit, mint tette azt a New York Timest bíráló bejegyzésekor is:

Twitter / Donald J. Trump
A Twitterhez láthatóan nem értő Trump tehát nemhogy nem mond igazat, tudatosan megtéveszti követőit. De vajon hány alkalommal történt olyan, amelyről a felhasználók nem értesültek?
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, kövesse a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Ide kattintva eléri a Nyüzsi további cikkeit, azonnali véleményeket, érdekességeket, szórakoztató mémeket, gifeket, videókat.