Tudja, hogy mit árul el önről az ujjlenyomata? Jóval többet, mint hinné

Nem az a meglepő, hogy minden nyolcadik ember ujjain kokainnyomok találhatók, hanem hogy ezt ki lehetett mutatni – kommentált a napokban egy tanulmányt Melanie Bailey, az angliai Surrey-i Egyetem kutatója. Az ominózus vizsgálati eredmény – amelynek Bailey is a szerzői között szerepel – a Clinical Chemistry című szaklapban jelent meg március végén, és a média munkatársait világszerte elsősorban az nyűgözte le belőle, hogy a tudósok a kábítószert nem használók 13 százalékának az ujjain is találtak kokain-, heroin- vagy morfiumnyomokat. A brit kutató szerint azonban az igazán figyelemreméltó az, hogy egyáltalán sikerült ezeket a pikogramm mennyiségű (egy átlagos emberi sejt tömegének ezredrészét kitevő) molekulákat kimutatni. Ez jelzi ugyanis, milyen gyökeres fordulat előtt áll az ujjlenyomatok felhasználása.

A magzati lét 18. hetében kiemelkedő bőrfodorszálakat – amelyeknek a struktúrája, a speciális bőrlécrajzolat aztán az egész élet során állandó marad, és még az egypetéjű ikrek esetében is különböző – bő 120 éve használják emberek, elsősorban bűnözők azonosítására. Az elsőként Francis Galton brit polihisztor által, 1892-ben rendszerbe szedett ujjlenyomatok kriminalisztikai jelentőségét Magyarországon is igen hamar felismerték. Pekáry Ferenc kerületi rendőrkapitány kezdeményezésére már 1904-ben – Londonnal, Párizzsal, New Yorkkal lényegében egy időben – a hazai bűnüldözői arzenál része lett a daktiloszkópia, amely a pár évvel későbbi, brutális dánosi négyes rablógyilkosság elkövetőinek azonosításakor vált széles körben (el)ismertté.

Ujjnyomat-nyilvántartó lapok láthatóak a Bűnügyi Szakértői Kutatóintézet (BSZKI) Daktiloszkópiai Szakértői Osztály nyilvántartó részlegében

MTI / Manek Attila

Az bizonyíthatatlan, hogy csakugyan nincs a Földön két egyforma bőrlécrajzolat, az ezek által létrehozott különféle ívek, hurkok, örvények változatossága azonban olyan nagy, hogy gyakorlatilag kizárható az ilyen egybeesés. Probléma nem is az egyediséggel adódhat, hanem a megtalált nyom és a tulajdonos beazonosításával, amint arról rendre felparázslanak a viták. Ehhez nem árt tudni, hogy az azonosítást a sajátossági pontok, a minúciák teszik lehetővé. Ezek azok a helyek, ahol a bőrfodorszál megszakad, elágazik, kis szigetet vagy pontot képez. Egy ujjlenyomaton (szaknyelven: ujjnyomaton) a típustól és a létrehozó ujjtól függően 80–120 minúcia található, de már 10–12-nek a megléte és egymáshoz viszonyított helyzete alapján kimondható az egyezés.

Emberi ítélet

A gond csak az – hívta fel a figyelmet tavaly szeptemberben a világ legnagyobb tudományos társasága, az American Association for the Advancement of Science is –, hogy a daktiloszkópia nem tudományos megalapozottságú: bár hatalmas adatbázisokkal való számítógépes összevetés segíti a szakértők munkáját, a végső döntés mindig emberi ítéleten múlik. Nincs garancia arra, hogy két elemző ugyanazon nyomok alapján ugyanarra az eredményre jut, ráadásul igen magas a hibaszázalék: az utóbbi évek mérvadó vizsgálatai szerint akár minden 18. mintát tévesen azonosíthattak. Az egyik nagy visszhangot kapott melléfogás a 2004-es madridi vonatrobbantások után történt. Az ujjnyomok alapján az FBI szakértői egyértelműen beazonosították Brandon Mayfield oregoni ügyvédet, akit csak két hét múlva helyeztek szabadlábra, miután spanyol rendőrök rájöttek, hogy a nyom valójában egy algériai férfié.

A tévedések hátterében álló egyik ok a „kognitív torzításban” keresendő, vagyis abban, hogy a nyomelemzők ítéletét befolyásolhatják a konkrét ügy részletei, például egy bűntény súlyossága vagy a gyanúsítottról rendelkezésre álló információk. Ez utóbbiak játszhattak szerepet Mayfield esetében is, akiről tudták, hogy a felesége egyiptomi bevándorló, ő maga pedig áttért a muszlim hitre. Kutatások szerint az is hatással lehet a szakértők döntésére, hogy az automatikus elemzés milyen sorrendet állít fel a vizsgált nyommal kapcsolatba hozható személyek között.

De korai lenne még temetni a daktiloszkópiát, már csak azért is, mert az utóbbi években számos új lehetőséget tártak fel az ujjnyomatokkal kapcsolatban. Az már régebben ismert, hogy a kábítószerek jól kimutathatók a bőrredők elemzésével: részben azokból az anyagmaradványokból, amik kívülről kerültek oda, részben olyan molekulákból, amelyeket a verejtékmirigyek választottak ki. Megnyugtató – emlékeztet a bevezetőben idézett Bailey –, hogy a drogokkal csak hétköznapi tárgyakon, mondjuk bankjegyeken érintkezésbe került személyek ujjain csupán a századrésze található annak az anyagmennyiségnek, amennyi egy szerhasználó kezén van, ráadásul utóbbi nyomok nem tüntethetőek el tartósan egy alapos kézmosással sem, mert a mirigyek folyamatosan termelik az árulkodó molekulákat. Szakértők szerint ezért már a közeljövőben a bőrredőkből készíthető lesz egy egyszerű, pontos, ráadásul a vér- vagy vizeletmintával ellentétben nem hamisítható drogteszt.

A nyomozók és a kórházak is hasznosíthatják

A mind érzékenyebb mérési lehetőségek nyomán egyre sokoldalúbbá válik az ujjnyomok elemzése. A brit Sheffield Hallam Egyetem kutatói tavaly ősszel jelentették be, mi mindenre képesek tömegspektroszkópiai vizsgálatok segítségével. Az esetleges kábítószer-fogyasztáson túl például meg tudják állapítani, hogy az illető milyen nemű, milyen tisztító- vagy kozmetikai szereket, illetve óvszert érintett meg, találhatók-e az ujjain hajszálmaradványok vagy vérnyomok (és ha igen, azok állatiak vagy emberiek), illetve miféle ételeket és italokat fogyasztott korábban (a fokhagyma és a koffein különösen könnyen kimutatható). Még egy 30 éves ujjlenyomatból is sikerült vér jelenlétét kimutatniuk – intette óva a bűnözőket a BBC-nek nyilatkozó Simona Francese vezető kutató. A különféle molekulák elemzése révén igen részletes személyiségprofilt is felállíthatnak majd a rendőrök az elkövető életmódjáról, környezetéről, étkezési szokásairól, munkájáról vagy épp az egészségügyi problémáiról.

Ezek a lehetőségek más szakmák illetékeseinek a fantáziáját is beindíthatják. A bőrredőkben megbújó részecskék, aminosavak és egyéb szermaradványok – mint Bailey fogalmaz: a „molekuláris aláírás” – alapján kimutatható például a beszedett gyógyszerek jelenléte vagy kiürülése. Így megállapítható, hogy miként szívódik fel a felírt orvosság, ami különösen fontos az epilepszia, a cukor- és szívbetegségek vagy a pszichés zavarok esetében. A módszerrel kideríthető az is, hogy az illető nem hagyta-e abba – tudatosan vagy véletlenül – a kúrát, betartja-e az előírt diétát, esetleg nem fogyasztott-e mellette ártalmas dolgokat.

Ujjgyakorlatok

Két évtizeddel ezelőtt, ha nem is elképzelhetetlennek, de legalábbis science-fictionnek tűnt, hogy a felhasználó azonosítására alkalmas ujjlenyomat-olvasó egység kerüljön egy mobiltelefonba. Elsőként 2007-ben, az akkor még ezt az iparágat is kóstolgató Toshiba szerelte be két, Windows Mobile-os készülékébe (G500 és G900) a technológiát, az új generációs okostelefonok közül pedig a Motorola Atrix kapott elsőként ujjlenyomat-olvasót. Ezek még csak hagyományos, úgynevezett optikai szenzorok voltak, melyek az elhúzáskor fény segítségével képet készítenek a bőrredőkről, és az azonosításhoz ennek bizonyos pontjait hasonlítják össze az előzetesen eltárolt képpel. AFP / Voisin A gát 2013 szeptemberében szakadt át, amikor az Apple bemutatta az immár kapacitív szenzorral szerelt iPhone 5s-t. Ezután a mobilgyártók sorra helyezték el készülékeikben az újfajta technológiát, amely már – a bőrredők mintázata által befolyásolt – apró áramköröket alkalmaz ujjunk felületének letapogatására. E megoldás már alkalmas volt arra, hogy helytakarékosan a telefonok – sokszor már csak egyetlen – gombjába építsék az érzékelőt. Az utóbbi években azonban, a felhasználói felületek átszabásával, a fizikai gomb minden más funkcióját sikerült kiváltani, így az ujjnyomatos szenzort egyre több gyártó szükségtelen rosszként értékelte. Néhány hónapja már erre is van megoldás: előbb a Vivo, majd a Huawei mutatott be olyan mobilkészüléket, amelynél a kijelző alá építették be az ujjlenyomat azonosítására képes szenzort. De már az is látszik, hogy ez is csak átmeneti megoldás: az arcfelismerési technológiák fejlődésének köszönhetően az utóbbi kínai gyártó mellett a Samsung és az Apple telefonjai is jóval kényelmesebben használhatók „ránézéssel”, mint érintéssel.