Itt van közelről a Huawei csodamobilja, az összehajtható Mate X
Egyre több felvétel kerül fel a netre a vasárnap délután bemutatott Mate X-ről. A Huawei hajtogathatós telefonját az Engadget újságíróinak is sikerült kipróbálniuk.
Ettől függetlenül a Mate X egy valóban érdekes mobil lett, amit végre tüzetesebben is megnézhetünk, hála az Engadget újságíróinak, akik közelebbről is megismerkedhettek a kinyitott formában egy kisebb táblagépként használható eszközzel. A mobilról eddig csak a bemutató során villantott képek alapján vonhatott le valamilyen következtetést a szakma és a közönség. Ez a mostani azonban minden részletet megmutat, beleértve az illesztéseket, és a hajlíthatóságot biztosító mechnikát is – ráadásul közelről.
A felvételen a fotózás is szemügyre vehető, ami kimondottan érdekesnek tűnik: jól látható, ahogy az eszközzel csukott állapotában készítik el a képet, de utóbbi a szétnyitott készüléken is remekül visszanézhető. Sőt, úgy még talán jobb is az élmény: olyan, mintha egy különleges fotóalbumot nézegetne az ember, miközben kedvére nagyítgathatja a képet.
A tanú című filmhez hasonlóan a kormány már azelőtt ítéletet hozott a volt MTA-s kutatókról, hogy a befogadásukról megszületett volna az ELTE döntése. Választásuk persze nem is nagyon volt.