Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Az amerikai kormány most még csak kéri a két legnagyobb alkalmazás-áruház üzemeltetőjét, hogy vizsgálja meg az alkalmazásfejlesztők esetleges külföldi kapcsolatait, sőt azt is, milyen nemzetiségű az, aki az appot készítette.
Amellett, hogy a mobilalkalmazások számos feladatot végrehajtanak, emellett esetenként szórakoztatnak is, gyakran – cserébe az ingyenességért – adatokat is gyűjtenek a felhasználóról. Az Egyesült Államok kormánya különös figyelmet fordít erre, főleg, ha saját állampolgárait érinti az adatgyűjtés.
A törvényhozók – írja a Slashgear – most azt kérdezik az Apple-től és a Google-től, hogy megkövetelik-e az alkalmazásfejlesztőktől, hogy hozzák nyilvánosságra külföldi kapcsolataikat, különösen Kína tekintetében. Külön is kiemelnek alkalmazásokat, például a TikTokot vagy az új Grindr-t (LMBT társkereső szolgáltatást) amelyek úgymond veszélyeztethetik a nemzetbiztonságot, mivel kínai vállalatok fejlesztik ezeket. Olyan egyéb kínai és orosz alkalmazásokra is hivatkoznak, amelyek sokkal több adatot gyűjtenek be a felhasználókról, mint amennyire valójában szükségük van, bár hogy ezek mögött kormányzati szervek állnak, arra nincs bizonyíték.
Egyelőre nem válaszolt még sem az Apple, sem a Google. Bár mind az App Store, mind a Google Play Store rendelkezik szabályokkal az illegális – politikai – tevékenységek ellen, ám ezek egyike sem azon alapszik, hogy kínai vagy orosz-e az alkalmazás fejlesztője. Ugyanakkor – jegyzi meg a Slashgear – nem valószínű, hogy azok az alkalmazások, amelyek kormányzati háttérrel gyűjtenek információkat, nyilvánosságra is hozzák ezt a tényt.
A mostani, egyelőre még csak kérés olyan jogszabályokat eredményezhet, amelyek megkövetelhetik a Google-től és az Apple-től (lévén mindketten amerikaiak), hogy származási ország vagy külföldi kapcsolatok alapján ellenőrizze az alkalmazásokat. Ezzel az Egyesült Államok azt is meghatározhatná, hogy ki tehet közzé appokat a két legnagyobb alkalmazás-áruházban.
Ha érdeklik a fejlemények, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.