Mémként terjednek az ábrák, melyekkel bármely ismerősét meggyőzheti, miért maradjon otthon
A történelemben talán soha nem volt még annyira fontos, hogy mindenki otthon maradjon, és megfelelő távolságot tartson a másiktól, mint most. Ennek ellenére mégis sokan gondolják úgy, hogy nincs különösebb szükség az "önkorlátozásra". Pedig van. Íme néhány ábra arról, mekkora különbséget jelent ez.
Addig is, amíg nem sikerül megtaláltni a mindenki számára gyorsan elérhető gyógymódot, a járvány megállítása – vagy legalábbis a kór terjedésének lassítása – kapcsán két nagyon fontos dologra van szükség: arra, hogy maradjunk otthon, vagy ha már el kell mennünk hazulról, legalább tartsunk megfelelő távolságot az embertársainktól. Hogy az ezek betartatására hozott állami intézkedések mennyire hatékonyak, azt nemrég már néhány animáción is láthattuk, ám azt is igen könnyű érzékletesen bemutatni, milyen hatása van annak, ha mi magunk tartjuk be a szabályokat.
A grafikusként dolgozó spanyol Juan Delcan egy gyufás példán keresztül érzékeltette azt, milyen hatása lehet annak, ha távolságot tartunk embertársainktól.
Egy másik animáció már azt mutatja meg, mi történik akkor, ha az emberek fittyet hánynak az önkéntes karanténra, és mi történik akkor, ha kevesen is, de önmérsékletet tanusítanak.
Ugyanezt mutatja be az az infografika is, amely szintén azt magyarázza el, miért kellene minél több embernek otthon maradnia. Egy fertőzött átlagosan 2,5 embert fertőz meg 5 nap alatt, így egyetlen beteg 30 nap után már 406 fertőzésért lehet felelős – csak azért, mert nem maradt otthon. Az ábrán jól látni, mennyivel kevesebb lenne az orvosok dolga, ha ez az illető csak feleannyit, vagy 75 százalékkal kevesebbet mozdulna ki.
SignerLab
A legfontosabbat viszont a végére hagytuk. Az alábbi animációval arra igyekszik felhívni a figyelmet a készítője, hogy az önkorlátozást nem csak addig kell betartani, amíg nem javul a helyzet, azzal ugyanis semmit nem érünk el, csak azt, hogy egy idő után újra emelkedni fog a fertőzöttek száma.
Az elnökváltás után lassan felgombolyodik a jegybank Matolcsy-korszaka – sok a botránygyanús ügy, de legalább az aranytartalék és a miniszterelnöki bizodalom megvan még. Adnan Polat lánya Magyarországon is szerepet vállalt, Mészáros Lőrinc felesége földeket vett, a pixisből kiesett volt veje pedig jogvédelmet nyert. Az infláció gyorsult, a nyugdíjasok utalványt kapnak, amit – bár a készpénzhasználat alkotmányos jog lett – csak korlátozottan költhetnek majd. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.