„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Annak ellenére is remek eredményeket értek el egyes mobilgyártók, hogy négymillióval kevesebb új készülék talált gazdára az idei harmadik negyedévben. A történtek egyik nyertese a Samsung, igazán nagyot pedig a Xiaomi eredménye szól.
Mindhárom nagyobb elemzőcég, az IDC, a Counterpoint Research (CR), valamint a Canalys is megerősítette, hogy a Samsung nyújtotta a 2020-as év harmadik negyedévének legjobb teljesítményét: a dél-koreai óriás 80,2 millió eszközt értékesített szerte a világban július eleje és szeptember vége között, ami pontosan 2 százalékos növekedés az egy évvel korábbi időszakhoz képest. (A Counterpoint valamivel kevesebb, 79,8 millió eladott telefont számolt össze a negyedévben.)
A Huawei mutatója most rosszabb, mint egy évvel korábban, de egyelőre őrzi a globális gyártói ranglista második helyét: a kínai hátterű cég 50 millió új telefont adott el három hónap alatt, ami 15-16 millióval jelent kevesebbet a tavalyi hasonló időszakos teljesítményénél.
A harmadik helyen található Xiaomi rakétaként tör fel. A szintén kínai gyártó egy pozíciót javítva a harmadik helyre férkőzött be a maga 47 milliós eredményével. A Canalys szerint ez 45 százalékos emelkedés az előző év azonos időszakához mérten. Az óriási üzleti siker egyik oka a jelentős európai terjeszkedés: korábban csak a kontinensen 100+ új bolt nyitásáról döntöttek, de persze az sem hátrány, hogy több középkategóriás telefonjukat nálunk például a konkurenciánál 20-30 ezer forinttal olcsóbban kapni. A másik, az elemzőbb szerint talán még fontosabb ok, hogy a gyártó ugyanígy bővül a feltörekvő piacokon is.
A lista következő szereplője az Apple, amely egy hellyel rosszabb pozícióba került tavalyhoz képest: az amerikai gyártó a Xiaomi előretörésével a negyedik helyre szorult vissza, noha annyira azért nem rossz a helyzet. A cég 43,2 millió iPhone-t éerékesített (a CR szerint 41,7-et), ami csak hajszálnyival marad el a korábbi időszakban produkált teljesítménytől. Ráadásul pénzbeli gondjuk sincs, a brand sorozatban nyolcadjára lett a világ értékesebb márkája. Az újabb telefonjaik iránt pedig ismét nagy érdeklődés mutatkozik, de hogy pontosan mennyire, azt majd a következő mérésekből fogjuk megtudni.
Az eltelt három hónapban összesen 348 millió új okostelefon talált gazdára, ami ugyan nem kevés, de rekordnak semmiképp nem nevezhető: ez pontosan négymillió leszállított eszközzel kevesebb az előző időszakhoz képest.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.