szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

November 18-án találták meg a különös műtárgyat a semmi közepén – ma már azonban nincs ott.

Szombatra eltűnt az a földből kiálló objektum, amit az amerikai hatóságok vettek észre vadjuhszámlálás közben a utahi sivatagban pár nappal korábban – írta a The Verge.

A fémoszlopot véletlenül fedezték fel egy helikopterről a vöröslő sziklák közt. A tárgyat óriási érdeklődés övezte, sokan a keresésére indultak. Senki nem tudta, hogyan került oda – most pedig arról megy a találgatás, hogyan tűnhetett el.

Néhány ufórajongó földöntúli tárgyat vélt felfedezni a különös oszlopban, melyen írás vagy ábra nem volt látható. Olyanok is akadtak, akik egy képzőművész akcióját sejtették a háttérben, illetve az is elhangzott, hogy az oszloppal talán a 2011-ben elhunyt John McCracken minimalista művésznek igyekeztek emléket állítani.

De azt sem zárták ki, hogy egy 2001: Űrodüsszeia-rajongó akarta megtréfálni az embereket, mert a sci-fi filmben is ilyen tárgyak voltak láthatók.

Az oszlop eltűnését a utahi hatóságok jelentették be, hangsúlyozva, hogy nem ők vitték el azt.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Megváltozik a Google kereső kinézete

Megváltozik a Google kereső kinézete

Rendőri védelmet kapott egy holland kerékpáros, mert egy versenye óta azzal fenyegetik, hogy megölik

Rendőri védelmet kapott egy holland kerékpáros, mert egy versenye óta azzal fenyegetik, hogy megölik

Marabu Féknyúz: Ki morgolódik az orosz vakcina miatt?

Marabu Féknyúz: Ki morgolódik az orosz vakcina miatt?