Hétórás űrsétát tett két űrhajós, szereltek egy kicsit a Nemzetközi Űrállomáson

Matthias Maurer és Raja Chari többek között azért hagyták el a Nemzetközi Űrállomást, hogy kicseréljenek egy kamerát a szerkezeten.

  • MTI MTI
Hétórás űrsétát tett két űrhajós, szereltek egy kicsit a Nemzetközi Űrállomáson

Hétórás űrséta után visszatért a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) szerdán a német Matthias Maurer és az amerikai Raja Chari űrhajós. A NASA, az amerikai űrkutatási hivatal által megosztott videófelvételeken látható, amint a két kozmonauta szerda este egy zsilipen keresztül visszatért az ISS-re.

A két űrhajós azért hagyta el az űrállomást, hogy új csöveket szereljen fel egy hűtőrendszerre, kicseréljen egy kamerát, továbbá csatlakoztasson egy áram- és adatkapcsolatot a Bartolomeo európai kutatási platformon.

Az űrséták fizikailag nagyon megterhelőek, és nagyon részletes tervezést igényelnek – írta a DPA német hírügynökség.

Az 52 éves Maurer számára ez volt az első, több mint 400 kilométerrel a Föld felszíne fölött végrehajtott űrrepülésen kívüli küldetés. Ő a 12. német az űrben és a negyedik az ISS-en. Első űrsétája nagyon jól sikerült. Miután visszatért az űrállomásra, azonban észrevették, hogy a sisakjában némi víz gyűlt össze.

A NASA földi irányítása szerint Maurer „nem volt veszélyben”. „Bár némi vizet észleltek Matthias sisakjában, űrsétázóink fittek, egészségesek és jólesően kimerültek” – írta a Twitteren az Európai Űrügynökség (ESA).

Maurernek meg kellett küzdeni néhány kisebb problémával. Először is meglazult a kamera a sisakján, amelyet aztán ideiglenesen dróttal rögzítettek, Ez átmenetileg hátráltatta a munkát. Ezt követően belegabalyodott a köldökzsinórba, de az irányítóközpont utasításai segítségével ki tudta magát szabadítani.

Ennek ellenére Maurer és Chari a NASA szerint elvégezte legfontosabb feladatát. A páros ugyanakkor néhány másodlagos feladatot egy későbbi űrsétára halasztott.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.