Lélegzetelállító kép készült a Nemzetközi Űrállomásról
Sebastian Voltmer asztrofotós a kertjéből kapta lencsevégre a Nemzetközi Űrállomást, épp akkor, amikor két űrhajós űrsétát tett.
hvg.hu
Bár még csak március végénél járunk, könnyen lehet, hogy már most megszületett az év egyik, ha nem a legjobb asztrofotója. A képet Sebastain Voltmer készítette, méghozzá akkor, amikor a Nemzetközi Űrállomás (ISS) két űrhajósa, Matthias Maurer és Raja Chari egy hétórás űrsétát tett.
Voltmer képe épp ennek az eseménynek egy pillanatát kapta el – de olyan jól, hogy a felvételen nemcsak a Nemzetközi Űrállomás látszik, hanem a két űrhajós pozíciója is pontosan megmondható. Külön érdekesség, hogy ez lehet a világ első olyan, a Földről készített asztrofotója, amin két űrhajóst látni egy űrsétán.
A képet március 23-án készítette Voltmer a németországi Sankt Wendelben – ami egyébként az Európai Űrügynökség (ESA) űrhajósának, Maurernek a szülővárosa.
Maurer és Chari egyébként egy sor apróbb javítást végzett el a Nemzetközi Űrállomáson, például kicseréltek egy kamerát is.
Maurer sisakjában összegyűlt némi víz a hétórás űrséta végére, ám ez szerencsére nem okozott problémát.
Hangulatjavító intézkedések özönét zúdítja a kormány a választókra a Pride után, de még a támogatott lakáshitel is arról szól, hogy az állam kivonul a család- és szociálpolitikából, és a felelősséget az egyénre tolja. Hogyan járhatnak jól a magas jövedelműek az új kedvezményes hitellel? Miért maradnak ki a közszféra dolgozói ebből az osztogatásból is? Mi történne, ha nálunk is lengyel mintára emelnék a nyugdíjakat? Három szakértőt kérdeztünk.
Június utolsó hétvégéjén Szerbiában és Magyarországon is új erőre kapott a tiltakozás a rendszer ellen, Budapesten a Pride, Belgrádban a Vitus-napi tüntetések vitték az utcára a megfáradni látszó ellenzékieket.