Ez normális! Ez a két szó vált ironikus viccé abban az Ukrajnában harcoló egységben, amelyben az Ohióból érkezett tengerészgyalogos veterán, Dakota is szolgált. A The Washington Postnak nyilatkozó katona – aki csak az egyik nevét adta meg – elmondta, hogy nem a bombázás volt az, ami a leginkább megfélemlítette őt. Ami nem volt normális – tette hozzá –, az annak a rémületnek az érzése, amit akkor éltek át, amikor az orosz helikopterek azt a rejtekhelyet lőtték, ahol korábban megbújtak.

A lapnak nyilatkozó más veteránok is arról számoltak be, hogy a háború sokkal rémségesebb volt, mint ahogy képzelték. Elmesélték, hogy a felszerelésük hiányos volt, és az ellenség tűzereje nagyobb volt. Közülük többen is azt tervezik, hogy visszamennek az ukrán frontra, de mások azt mondták: látták a barátaikat meghalni, és elég volt.

A fordulópont többek számára Willy Joseph Cancel amerikai veterán tengerészgyalogos halála volt. Ő Mikolaivtól északnyugatra esett el, ahol igen súlyos harcok dúltak. Halálának a körülményei máig tisztázatlanok, a holtteste sem került elő.

Az amerikai önkéntesek pontos számát nem tudni, de február végén – napokkal a háború kitörése után – hozzávetőleg négyezren jelezték a tengerentúlon, hogy eleget tesznek Volomidir Zelenszkij ukrán elnök felhívásának, és csatlakoznak az orosz agresszió elleni harcokhoz. Az USA nem küldött katonákat Ukrajnába, és bár a Biden-kormányzat igyekezett lebeszélni az amerikaiakat az önkéntes csatlakozásról, sokan mégis felülkerekedtek, amit az amerikai törvények nem tiltanak. Sokan azért, hogy a jó oldalán háborúzzanak a gonosz ellen.

Olyanok is mentek – írta a lap –, akik korábban nem vettek részt harcokban. Van, aki csak Lengyelországig ment, hogy az ottani menekültközpontoknak segítsen. Dakota – aki négy évet töltött az amerikai hadseregben, és páncéltörő rakétát kezelt – szintén nem vett részt korábban harci cselekményekben, viszont Afganisztánban szerződésesként szolgált. Szakértelme jól jött például a Javelin típusú páncéltörő rakétáknál, melyeket az USA szállított Ukrajnának. A férfinek egyébként agyi sérülést okozott az, hogy egy alkalommal túl közel volt az orosz bombázáshoz, azóta is lábadozik.

Pascal, a német hadsereg veteránja a The Washington Postnak szintén elmesélte, hogy számára mi volt az egyik legnehezebb helyzet. Mivel lemerült a kommunikációs eszközük akkumulátora, így a mobiljaikkal tartották a kapcsolatot, amit viszont az oroszok könnyen bemértek, és az állásaikat meg tudták támadni. Az is frusztrálta őt, hogy számos bevetésen nem tudták, hogy pontosan hol vannak, de azt sem, hogy hol vannak az oroszok. Pascal – aki egy csapatban volt Cancellel – elmondta, egy alkalommal onnan lőttek rájuk, ahol azt hitték, ukránok vannak. Pascal ugyancsak távozott a frontról, a lapnak pedig megrázóan nyilatkozta: „Elejétől fogva semmi esélyünk nem volt, és azt kérdezem magamtól, én miért éltem túl, míg mások nem”.

Egy másik amerikai önkéntes, Texas – aki csak a rádiós azonosítóját adta meg – korábban sosem szolgált a hadseregben, de mint mondta, gyorsan tanult. Az ukrán származású férfi a lángokban álló szülővárosáról látott fényképek után döntött úgy, hogy csatlakozik a háborúhoz. Texas szintén hazatért Houstonba. „Amikor látod az élet és a halál közti különbséget, és visszatérsz a békés életbe, mindennek kisebb jelentősége lesz, és már nem stresszelsz a kisebb kényelmetlenségek miatt” – mondta.