Éjjel-nappal, esőben, sőt, ködben is működik: ezt tudja a HIMARS-rakétarendszer, ami Ukrajnába is eljutott
A RIMPAC nevű nagy nemzetközi hadgyakorlaton is megmutatta magát az a harcászati eszköz, ami a hozzáértők szerint minden körülmények közt bevethető.
hvg.hu
A HIMARS-rendszer neve mostanában többször is előkerült, de a legtöbben alighanem akkor ismerték meg, amikor kiderült: a háború sújtotta Ukrajnába is eljutott néhány ilyen, kimondottan halálos eszköz. A szinte minden körülmények közt, éjjel-nappal is használható fegyvert ezúttal a RIMPAC 2022-n, egy nagy nemzetközi hadgyakorlaton is elővették, a demonstráció alkalmából pedig több részletet is megosztottak róla. Ezekből szemezgetett az Interesting Engineering.
Tulajdonképpen mi is ez?
A HIMARS-rendszer (teljes nevén High Mobility Artillery Rocket System) egy amerikai fejlesztésű, mozgékony, könnyű rakétatüzérségi eszköz, amivel az amerikai tengerészgyalogság szerint egy 300 kilométerrel arrébb lévő célpontra is lehet tüzelni. A szerkezet éppen ezért fontos stratégiai eszköz is.
A Hawaiin zajló újabb – immár 28. – erődemonstráción többször tüzet is nyitottak ilyen fegyverekkel. A HIMARS egyébként kerekeken közlekedik, mivel a rakétarendszer egy különleges katonai jármű vázára van felszerelve. A fülke, amiben a vezető ül, páncélozott.
A HIMARS-rendszer több rakétával is felszerelhető, amiket kis, néhány másodpercnyi különbséggel képes útnak indítani – lényegében bárhonnan, ahol szilárd talaj áll rendelkezésre, hogy a fegyvert mozgató jármű stabil állapotban maradjon.
A rendszert úgy találták ki, hogy egy C-130-as segítségével gyorsan a terepre lehessen vinni. A földet érés után a jármű maximum 94 kilométer/órás sebességgel képes haladni. A HIMARS ezután kezdhet a baráti erők támogatásába, városi, de ennél akár komplexebb környezetben is.
Már akkora a félelem az orosz katonai vezetésben az ukránok által használt HIMARS rakétavető-rendszerektől, hogy Irántól próbálnak venni amerikai típusokról lemásolt drónokat, hogy levadásszák őket.
Amikor kiderül, hogy egy egyházi személy kiskorúakkal szemben szeméremsértő módon viselkedett, a botrányokat rendszerint nagy médiazaj kíséri, és ma már a gyanúba kerültek felfüggesztése is rutinszerűen megtörténik, de az egyházi és világi eljárások eredményét többnyire lehetetlen kideríteni.
A világ egyik legismertebb séfjét is fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.