szerző:
MTI
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

A szülei fertőzhették meg a gyereket. Az országban eddig 671 majomhimlős esetet regisztráltak.

Belgiumban egy 3 év alatti gyermek fertőződött meg majomhimlővel – számolt be róla szerdán a Sudinfo.

Steven Van Gucht, a belga közegészségügyi intézet (Sciensano) fertőző betegségekkel foglalkozó osztályának vezetője azt nyilatkozta, hogy nagyon kivételes esetről van szó, a gyermeket valószínűleg saját szülei fertőzhették meg. Véleménye szerint nagyon ritka, hogy a fertőzés szülőről gyerekre terjed, de előfordulhat. Mint mondta, a gyermekek tünetei általában enyhék.

A betegségben szenvedőknek nagyon kell vigyázniuk, hogy ne fertőzzék meg gyermekeiket. Akár egy törölközővel is át lehet adni a fertőzést

 – magyarázta Marc Van Ranst virológus professzor a helyi sajtónak. Európában eddig 29 fertőzést igazoltak gyermekeknél.

Belgiumban a járvány kezdete óta 671 majomhimlős esetet regisztráltak a Sciensano kedden közzétett adatai szerint. 360 fertőzöttet Flandriában, 236-ot Brüsszelben és 75-öt Vallóniában jegyeztek fel, szinte minden érintett 16 és 71 év közötti férfi.

Harmincegy ember került eddig kórházba, egyikük sem szorult intenzív ellátásra. Halálos kimenetelű esetekről nem érkezett jelentés. A Sciensano tájékoztatása szerint a Belgiumban jelenleg rendelkezésre álló 3220 adag majomhimlő elleni oltóanyagból 1153 adagot használtak fel.

Stefaan Van der Borght, a járványkockázat-kezelési csoport (RMG) elnöke arra figyelmeztetett, hogy "a vakcina nem csodaszer," oltás után is fennáll a fertőzés veszélye. "Kerülni kell a betegségben szenvedő emberekkel való érintkezést, és korlátozni kell a szexuális kapcsolatot" – mondta.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!