Ambiciózus kijelentést tett a NASA egyik tisztviselője a BBC Sunday című műsorában. Howard Hu, az amerikai űrügynökség Orion-programjának vezetője szerint az űrhajósok számára az évtized végére már minden feltétel adott lesz arra, hogy hosszabb ideig is a Holdon tartózkodhassanak.
A szakember szerint nemcsak holdjáró eszközök állnak majd rendelkezésre a felszínen, hanem egy bázis is, ahol élhetnek majd az űrhajósok. Mindez egybevág azzal a törekvéssel, hogy 2024 végén útnak indulhat az első két modulja a Gateway űrállomásnak. Ez az, ami a Hold körül keringve szolgál majd kiindulási pontként az asztronauták számára.
A NASA mostani küldetése, amely során az Orion megkerüli a Holdat, majd visszatér a Földre, szintén ezt a célt szolgálja. Az űrhajó fedélzetén lévő bábukból értékes információkat nyernek majd ki a szakemberek, így megtudhatjuk, hogy mire számíthatunk majd egy éles küldetés során. Hu mindezt történelmi lépésként értékelte.
Meglepődve integető egyszemű, zöld idegenek és az emberek által felhúzott futurisztikus lakóépületek egyaránt megjelentek sokak képzeletében, mióta a NASA bejelentette a Földhöz leginkább hasonló új bolygó felfedezését. Bár a bolygó nagyon messze (sőt még annál is messzebb) van, eljátszottunk a gondolattal, hogy mi lenne, ha.
A NASA egyébként épp most írt alá egy együttműködési megállapodást Japánnal. Ennek értelmében nemcsak Kanada és Európa, hanem a távol-keleti ország is besegít majd az építésbe.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.