És akkor Orbán azzal fenyeget, hogy ráteszi a kezét a gázcsapra
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Az Indianai Egyetem kutatóinak köszönhetően a jövőben egy egyszerű vérvétel után is meg lehet majd állapítani, ki mennyire szorong, és milyen típusú terápia lenne számára a legmegfelelőbb.
Az amerikai Indianai Egyetem kutatója, Alexander Niculescu legújabb tanulmányában arról ír, hogy csapatával sikerült egy olyan vérvizsgálati módszert kidolgozni, ami segít kimutatni a szorongást. A teszt olyan biomarkereket vizsgál, amelyek objektíven képesek meghatározni
– foglalja össze a legfontosabb tudnivalókat az Interesting Engineering.
Jelenleg a szorongást kikérdezéssel diagnosztizálják az orvosok, majd az eredmény függvényében írnak fel az adott személynek gyógyszert. Ez azonban veszélyes lehet, a szorongást csökkentő készítmények ugyanis függőséget okozhatnak. A Molecular Psychiatry című tudományos lapban megjelent tanulmány szerint ezen a problémán segíthet a most kifejlesztett vérvizsgálat.
A kutatásban részt vevőket három-hathavonta tesztelték, vagy akkor, amikor kórházba kerültek. A vérben lévő RNS-biomarkerek vizsgálatával a kutatók azonosítani tudták a résztvevők szorongásos állapotát, valamint megnézhették, hogy a különböző gyógyszeres kezelések mennyire lehetnek hatékonyak a számukra.
Emellett ugyanakkor nemcsak gyógyszeres terápiát javasolhattak az orvosok, hanem más kezeléseket is: kognitív viselkedésterápiát, esetleg életmódváltást.
A vérvizsgálat azt is segíthet felmérni, hogy az illető mennyire hajlamos arra, hogy a szorongása erősödjön a jövőben. Niculescu szerint a jövőben a vizsgálatot az alapellátás részévé lehetne tenni, ami így a betegeket is ki tudná szűrni.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.