50 éves A cápa, amivel Spielberg a frászt hozta a strandolókra és örökre megváltoztatta Hollywoodot – 50 fontos tény egy fontos filmről
Az emberevő óriáscápás film szupersztárrá tette a 28 éves rendezőt és a cápákat is.
Észak-Korea felől jelentkező kiberfenyegetés miatt adtak ki figyelmeztetést az Egyesült Államok kormányzati szervezetei együttműködésben a dél-koreai hatóságokkal – közölte az amerikai külügyminisztérium.
Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI), a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA), valamint az amerikai külügyminisztérium Dél-Korea külügyminisztériumával és a partnerszervezetekkel közösen adta ki a kiberbiztonsági felhívást a Kimszuki néven ismert észak-koreai hackercsoport által jelentett közvetlen veszély miatt.
A dokumentum felhívja a figyelmet arra, hogy a Kimszuki egy, a kibertérben működő személyekből álló csoportosulás, amely „nagyszabású társadalmi befolyásszerző kampányokat” indít elsősorban elemzőintézetek, tudományos szervezetek és médiumok manipulálásával hírszerzési céllal.
Ezzel a trükkel hatol be a hálózatokba egy új, igen veszélyes zsarolóvírus
Egy sérülékenységet kihasználva, önmagát titkosítva települ a hálózatokba egy újfajta zsarolóvírus, a Caktus, amit a Kroll kutatói fedeztek fel.
Az amerikai–dél-koreai közös kiberbiztonsági felhívás részletes tájékoztatást tartalmaz a Kimszuki-csoport működéséről, a jelenlétükre gyanút adó jelekről, valamint az általuk jelentett kockázat mérsékléséről, emellett azt kérik, hogy aki ilyen támadás célpontjává válik, jelezze a hatóságoknak – áll az amerikai külügyminisztérium közleményében.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Az emberevő óriáscápás film szupersztárrá tette a 28 éves rendezőt és a cápákat is.
A főpolgármester szerint a rendőrség egy nem létező gyűlésről hozott tiltó határozatot.
Múltkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
Közös főigazgatói kiállás nem lesz.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.
A szerelmes férfi egy Bécsben vett Sacher tortával repült Katarba kedveséhez.