Igen kellemetlen meglepetésben volt része egy brit férfinak, aki egy 500 font – közel 220 ezer forint – értékű laptopot rendelt az Amazonról. A kiszállított csomagban ugyanis nem a számítógép lapult, hanem két doboz reggelizőkeksz, összeragasztva – írja a BBC.
Adam Yearsley azt gondolta, valamiféle átverés áldozata lett. Elmondása szerint, amikor átvette a csomagot, kicsit könnyűnek érezte a dobozt egy laptophoz képest – de mivel bízott a cégben, azt hitte, a laptopok esetleg már ennyivel könnyebbek manapság.
Azonban, amikor kibontotta a kartoncsomagolást, gyorsan kiderült, hogy nem egy könnyű laptopról, hanem egy igen drága reggelizőkekszről van szó. Gondolta, talán a párja rendelt ilyet, ám eszébe jutott, hogy a futárnál minden biztonsági lépést elvégzett, tehát ez az amazonos rendelése kell, hogy legyen.
A dolgok azonban jóra fordultak, ugyanis az Amazon megtérítette a férfi kárát, és elnézést is kértek tőle. Adam Yearsley azóta egy másik eladótól újból rendelt, és már vidáman idézi fel a történteket.
Nem ez volt az első ilyen eset az Amazonon, több hasonló is történt már korábban – volt, aki egy 640 ezer forint értékű fényképező helyett kapott egy filléres cipőt. Tavaly pedig szintén laptopot rendelt egy brit nő, akkor is étel, kukoricapehely volt a csomagban.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.