„Úgy volt, hogy ma is megyek Munkácsra, de a történtek után: dehogyis megyek"
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
Bár a pénztárcáját szinte mindenki félti, vannak olyan szolgáltatások, amelyekért megéri kinyitni. Úgy tűnik, jó lóra tett a Google fizetős szolgáltatásaival, a YouTube Premiummal, illetve a YouTube Musickal, ugyanis ezek együttesen immár több mint 100 millió feliratkozóval dicsekedhetnek.
Nem szeretünk fizetni, de vannak olyan dolgok, amikért mégis csak hajlandók vagyunk pénzt adni. Ilyen például az, hogy ne kelljen reklámokat elviselni a YouTube-on, letölthessünk tartalmakat offline megnézéshez, vagy hogy alkalmazáson keresztül kényelmesen tudjunk hozzáférni minden olyan zenéhez és videóhoz, amely megtalálható a legnagyobb videómegosztó oldalon. Éppen ilyenek miatt vágott bele YouTube előfizetések indításába, a YouTube Premiumba és a YouTube Musicba.
Hogy jó lóra tett, azt a számok is bizonyítják: a vállalat friss jelentése szerint a szóban forgó szolgáltatások együttesen több mint 100 millió feliratkozót számlálnak a világon. (Igaz, a legfrissebb statisztikák tartalmazzák azokat is, akik jelenleg éppen ingyenes próbaverzió alatt használják a szolgáltatásokat.)
A 2015-ben indított YouTube Premium és a YouTube Music zenei szolgáltatás több mint 100 országban elérhető. Kedvelt előnyük a reklámmentesség mellett a mobilos alkalmazással háttérben folytatható lejátszás. Egy éve a podcastek is bekerültek a YouTube Music fókuszterületei közé. A legújabb fejlesztések pedig természetesen a mesterséges intelligenciáról szólnak.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
Szerdán tűnt el egy kéthetes kisfiú Nagydorogon. A rendőrség már csak a gyerek holttestét találta meg.
A londoni nagykövetségen elsőbeosztotti státuszba került Németh Norbert – ez a pozíció elvileg a diplomáciai szakma egyik csúcsa.
Az USA támogatja az ukrán uniós csatlakozást és ezt a Fehér Ház jelezni fogja Budapestnek is – jelentette ki az ukrán elnök.
Az új vezetéssel működő színházban harmincan mondtak fel a kormány által áterőltetett kinevezés miatt.